Gitármatuzsálemek, élő koncertek és dj-k a Hangfoglaláson

 Zenei időutazás, hangszerritkaságok, csaknem 300 ingyenes zenei program és  dj/producer találkozó is várja a közönséget a hatodik Hangfoglalás kiállításon szeptember 30. és október 2. között Budapesten. A SYMA Sport- és Rendezvényközpontba a páncélszekrényből érkezik az egyik különlegesség, egy 50 éves gitár. Közép-Kelet-Európa legnagyobb, teljesen ingyenes zenei demonstrációjának látogatói három nap alatt több tízezer hangszert próbálhatnak ki, és személyesen találkozhatnak kedvenc előadóikkal. 

Az idei Hangfoglaláson száz kiállító várja a zenekedvelőket a 8000 négyzetméteres területen szeptember 30. és október 2. között. A budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpontban a rajongók kézbe vehetik és kipróbálhatják a hangszereket, valamint megismerkedhetnek a legújabb hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai fejlesztésekkel. Az idei Vintage Gitár Show látogatói ismét időutazást tehetnek, hiszen muzeális értékű darabok is érkeznek a Hangfoglalásra:

–   Sok különleges hangszer mellett bemutatunk egy 1962-es Stratocaster gitárt, amely annyira ritka és egyedi, hogy egyenesen a páncélszekrényből hozzák a kiállításra. Ugyancsak féltve őrzött kincs a legendás Radics Béla eredeti, 1969-es erősítője, de a vendégek láthatják Tátrai Tibor és az LGT erősítőit is, amelyekkel évtizedeken át koncerteztek. A könnyűzene különböző korszakaiból megidézzük az egykori KGST-országok hangszereit is. A szülők megmutathatják a gyermekeiknek, hogy annak idején milyen gitáron próbálták lefogni az első akkordokat. Mivel ma már kevesen emlékeznek a „szegedi ládagyárnak” becézett magyar hangszerüzemre, ennek is emléket állítunk – mondta Horváth Attila, a Vintage Gitár Show szervezője.

A Hangfoglalás több tízezer hangszere között bőven lesznek még különlegességek. Meg lehet nézni a Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás szignójával ellátott cintányért, a Black Label Society által is használt basszusgitárt, valamint olyan gitárokat is, amilyenen a Pantera tragikus körülmények között elhunyt tagja, Dimebag Darrell is játszott.

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) rendezvényén a három nap alatt több mint 300  ingyenes zenei program, élő koncertek, beszélgetések és dedikálások várják a közönséget. Fellép például Harcsa Veronika, a Beatrice, az Anti Fitness Club, a Belmondo, a Besh o droM, Gerendás Péter, Odett, a Mocsok 1 Kölykök, a Larry Hangman, a Magna Cum Laude, Jamie Winchester és a Wasabi Kht. A 4G nevű formációban Lukács Peta, Ifj.Tornóczky Ferenc, Dandó Zoltán és Emmer Péter mellett a „szlovák Tátrai Tibornak” becézett Henry Tóth, valamint Macedónia egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Shine frontembere, Damjan Pejcinoski is színpadra lép.  A szombati napon lesz a szokásos DJ/Producer találkozó, amelyen ezúttal Reelow, Pixa és a Muzzaik Productions tart bemutatót.

További információ:

www.hangfoglalasonline.hu

You might also like More from author