Szinglik éjszakája – Nagy Adrienn

Az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége”, „első hallásra lenyűgöző, fantasztikus hangszín”, csak néhány vélemény, amelyek vezető zenei szakemberektől hangzottak el Nagy Adrienn kapcsán. A mindössze 22 éves kecskeméti lány érzéki, fantasztikus hangjával már most sok kaput megnyitott maga előtt. Adri első kislemeze „Szinglik éjszakája” címmel kerül a rádiók zenei szerkesztőihez, a dal egyben a főcímdala az azonos című, 2010. február 25-én bemutatásra kerülő mozifilmnek.A Sas Tamás által rendezett parádés szereposztású “Szinglik éjszakája” című közönségfilm az év egyik legnagyobb durranásának ígérkezik. A producerek hosszas válogatás után, ismert sztárelőadókat megelőzve választották ki Adrit, aki előadásmódjával, megjelenésével, hangjával, pozitív kisugárzásával azonnal elbűvölte a filmes szakembereket. Akkora sikert aratott a gyönyörű énekesnő, hogy egy másik, a filmben felcsendülő dal feléneklésére is lehetőséget kapott a producerektől.

A bemutatkozó kislemezhez Tóth Gergely rendező irányításával egy kitűnő videóklip is készült, amelyben a film legjobb jelenetein kívül Adri is hangsúlyos szerepet kapott.

Pihenésre azonban nincs sok ideje, hiszen gőzerővel dolgozik a tavasz folyamán megjelenő második kislemezén, illetve az ezt követő bemutatkozó albumán. Adri sokoldalúságát mutatja, hogy ő is aktívan részt vesz a dalok írásában, de mellette olyan ismert zeneszerzőkkel dolgozik, mint Markanera (Pacsai Márk) és Szakos Krisztián.

És mit várhatunk Adri első nagylemezétől? Mai, elektronikus popzenét, ötvözve a ’80-as évek hangzásvilágával, dögös slágereket egy különleges, tehetséges énekesnő tolmácsolásában. Minden adott ahhoz, hogy egy igazi sztár szülessen, és Adri bemutatkozása új színt hozzon a hazai popzene palettájára.

 mymusic.hu

Shortlink:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>