Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Mike Tyson is közreműködik Madonna új albumán

Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó is közreműködik Madonna új albumán – derült ki a Rebel Heart című korong frissen közzétett dallistájából.
A vendégelőadók névsora alapján a popdíva ezúttal a rap világa felé fordította figyelmét: Nas és Nicki Minaj hangja is felcsendül az új korongon, az Iconic című szám erejéig Chance the Rapper és Mike Tyson is besegít az énekesnőnek, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a korábbi profi ökölvívó milyen minőségben működik közre. Minaj a Bitch I’m Madonna, míg Nas a Veni Vedi Vici című számban tűnik fel.
A március 10-én megjelenő Rebel Heart című korong lehetséges dalainak egy része decemberben illegálisan kikerült az internetre. Az indiszkréció kihozta sodrából az énekesnőt, aki első haragjában “művészi megerőszakolásnak” és “a terrorizmus egyik formájának” nevezte a kiszivárogtatást egy később törölt posztján a közösségi médiában.
A történtekre válaszul Madonna törvényesen is (pénzért) letölthetővé tett az iTunes webáruházban hat, már befejezett számot, hogy rajongói ne az interneten keringő befejezetlen, hanem a már kész zeneszámokat hallják. A kiszivárogtatott dalok egyike egy Pharrell Williamsszel közös szám volt, amely azonban nem szerepel a hivatalos dallistán.
A demók kiszivárogtatását követően Madonna azt nyilatkozta a The Guardian brit napilapnak, hogy figyelembe véve a lopás mértékét és hogy az nem csupán zenei anyagokra terjedt ki, “nagy az esélye”, hogy a számítógépét feltörték és nem az albumon dolgozók egyike felelős a történtekért.
Az énekesnőt korábban a közösségi portálokon is sokan bírálták, amiért olyan nagy fekete polgárjogi harcosokhoz hasonlította magát új lemezét beharangozó propagandakampányában, mint Nelson Mandela vagy Martin Luther King.
(http://www.theguardian.com/music/2015/jan/20/madonna-nas-chance-the-rapper-mike-tyson-rebel-heart)
MTI
 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.