Félsziget, a nyugat-európai szintű fesztivál

A nyolcadik kiadásához érkezett marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál zenei kínálata bátran felveszi a versenyt a nyugat-európai fesztiválokkal – hangsúlyozták a rendezvény szervezői csütörtökön, a fesztiválnyitó sajtótájékoztató keretében.

„Elértük azt, hogy a neves európai ügynökségek megkeresnek, amikor zenekaraik turnékra készülnek, tehát elmondhatjuk, hogy a Sziget Kft. fesztivál-portofóliójához tartozó Félsziget Fesztivál nyugat-európai szintű branddé nőtte ki magát, emellett egyike a legkiemelkedőbb zenei eseményeknek a közép- és kelet-európai térségben – fejtette ki Fülöp Zoltán, a Sziget Kft. projektmenedzsere.

A projektvezető kiemelte, amellett, hogy az amerikai Korn zenekar első romániai fellépése itt lesz, a fesztivál igazán büszke lehet a Freedom Music Arena és a Kiss Terasz felhozatalára, amely a legnagyobb elektronikus zenei rendezvények kínálatával egyenértékű. Fülöp Zoltán szerint a Félsziget az utóbbi nyolc év legváltozatosabb programját biztosítja idén, amelyben a tavaly hiányolt klasszikus rock, a metál és az alternatív műfajok is látványos szerephez jutnak.

Bodor László fesztiváligazgató elmondta: a Félsziget idei költségvetése a tavalyihoz hasonló, azaz 1,2 millió euró.

Tavalyhoz képest 10-15%-os növekedés tapasztalható a fesztiválra elővételben eladott bérletek számában, így optimistán vágunk neki az idei rendezvénynek – mondta Bodor, aki hangsúlyozta: az idei Félsziget is a multikulturalitás jegyében zajlik, nem csak a régióban élő nemzetiségek miatt, hanem azért is, mert már tavaly a fesztivállátogatók több mint 8%-a külföldről érkezett, és ez várhatóan idén is így lesz.

A sajtótájékoztatót követően a szervezők végigvezették az újságírókat a fesztivál területén.

A Félsziget Fesztivál augusztus 26-29. között zajlik Marosvásárhelyen. A fesztiválon fellép többek közt a Korn, az Omega, a Europe és a Phoenix, Tricky, a Gorillaz Sound System, Dub FX, illetve Fedde Le Grand, az Above and Beyond, Mark Knight és Hernan Cattaneo.

2010-ben a Coca-Cola mutatja be a Félsziget Fesztivált, a Kiss FM és a Prima TV médiatámogatásával. Főtámogatók: az Orange és a Ciuc – a fesztivál hivatalos söre.

Szervezők: a Sziget Management és a MIÉRT. Társszervező: a Román Lottótársaság.

A rendezvényt támogatja Hargita Megye Tanácsa.

A több mint hetven koncertet, 30 sportágat, filmeket, színházi előadásokat, strandolást, extrém sportokat és rengeteg szórakozási lehetőséget kínáló Félsziget Fesztiválra a helyszínen 240 lejért lehet bérletet, és 100 lejért napijegyet váltani.

Shortlink:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>