Annamari második kanadai koncertsorozatának nyítóhétvégéje több, mint sikeresnek és élménydúsnak mondható. Az erdélyi énekesnő a tavaszi tengerentúli turné után most kilenc koncertet tart Ontario és Alberta tartományokban, amely tulajdonképpen “Erdély és Nosztalgia” című, 10. albumának a bemutatója is.
Az első hétvégén Windsori fellépés előtt még volt egy kis idő, hogy Detroit szomszédvárosában körülnézzenek, többek közt a helyi Caesars kaszinóba is bementek. A szerencse nem maradt el, persze a színpadról van szó, hiszen műsorát ismét lelkes közönség fogadta.
Másnap, augusztus 28-án a fővárosban, Ottawaban mutatkozott be Annamari. Habár első alkalommal lépett színpadra az ottani magyarság körében, a siker itt sem maradt el. Még sepsiszentgyörgyi barátok is eljöttek a koncertre, akik másnap Annamariékat egy VIP látogatással ajándékozták meg a kanadai Parlamentben.
Shortlink:
A Zene.ro 2003 óta sikerrel működő portál, annak következtében, hogy közvetlen, személyes kapcsolata révén a szakmában dolgozókkal, próbálja átfogni a hazai és határon túli zenével kapcsolatos eseményeket.