Turn Of Mind – megvan az első klip

A “Red Bull made in garage” programjának köszönhetően leforgatta első klipjét a Turn Of Mind, mely mától youtube-on megtekinthető. A videóhoz katt ide, rövid zenekari bemutatkozáshoz a Tovább-ra.

Turn Of Mind biográfia

A 2006 januárjában megalakuló hattagú együttes a kezdeti tagcserék után még ezen év őszén rögzítette első EP-jét „New World” címmel. A hónapok folyamatos koncertezéssel teltek mind Budapesten illetve a vidéki nagyvárosokban. 2007-ben a srácok -akiknek az átlagéletkoruk mindössze 20 év körül mozog- megnyerték a „Metalchamp” tehetségkutató magyar döntőjét, aminek köszönhetően a bécsi elődöntőbe jutottak. Az itt megszerzett 3. hely a nemzetközi döntőt jelentette nekik, ami a szlovéniai „Metalcamp” fesztiválon zajlott le.

2007 telén megkezdődtek az első nagylemez felvételei Horváth Attila (Subscribe) közreműködésével. A 2008 májusában megjelenő „A new day, a new hour” címet kapó lemezt az „EDGE Records” adta ki, melyet 2009-ben beválasztották a „Fonogram díj” 5 jelöltje közé „Az év felfedezettje” kategóriában. A kezdeti stílust a metalcore/screamo nyomvonal jellemezte, amely mára letisztult. Az új számok már lágyabbak, inkább az alternatív rock kategóriába sorolhatóak.

2009 novemberében a „Red Bull made in garage” programjának köszönhetően elkészítették első videóklipjüket, melyet az MTV-n 2010 januárjától láthattok.

Felállás:

Németh Attila-ének
Brucker Bence-gitár
Sági Tamás-gitár
Ferich Balázs-basszusgitár
Németh László-szinti
Szalay Dani-dobok

Shortlink:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>