A németországi dance előadókat is mélységesen megrázta a december végi délkelet-ázsiai szökőár okozta katasztrófa. Úgy döntöttek sok más híresség mellett, hogy közös összefogással gyűjtést szerveznek a katasztrófa áldozatainak megsegítésére.
A Prodigy következő maxija februárban jelenik meg, de az előzetes tervekkel ellentétben nem a Hotride című számot másolják ki, hanem a Spitfire-hez készül videoklip és maxi.
Körülbelül féléve kezdődött a ’Bachata’ őrület Amerikában, majd hamarosan Európában is. A zenéjében a bachata latin zenei stílust ötvöző Aventura Obsesion című számával pedig már meghódította Európát is!
Ha minden igaz, a Moloko énekesnője, Roisin Murphy hamarosan szólóalbumot jelentet meg. A hírt már a múlt évben bejelentette az énekesnő, de mostanra vált biztosra, hiszen a tervek szerint már májusban a lemezboltok polcaire kerül a lemez.