Torres távozott a Megasztárból
|
|
|
|
2005. április 17. vasárnap 11:00 |
|
A szombat esti kilencedik döntőből sem hiányoztak a jobbnál jobb dalok, amelyek a 4 sztárjelőlt szájából hangzottak el. Immár a döntőbe való jutás volt a főcél, mivel jövöhéttől már a zsűri nélkül fognak a versenyzők énekelni, mindent a nézők szavazataira bocsájtanak.
Az este a rock számok fényében zajlott, és talán aki a legjobban ellemében volt az Tóth Gabi, aki rockernek valotta magán már a kezdetektől:"Nagyon jól érzem magam, hogy rockszámokat énekelhetünk. Be is választottam jó alaposan, úgy gondoltam, ki kell használni ezt a lehetőséget. Szeretem a vad gitárhangot és a jó kis gitárszólókat. Biztos benne van, hogy még lázadó vagyok, és még ezért hallgatom ezeket a zenéket." Tóth Gabi hatalmasat alkotott a színpadon, és így volt ez a többi versenyzővel is.A kilencedik döntő lényege, hogy ki jut be a 3 énekes közé, akit majd a nézők szavazatai juttatnak tovább. Tóth Gabi kisfilmje alapján meg volt róla győződve, hogy ismét ő for kint álni a dobogon, azonban ez nem így történt, Caramell és Torres Dani álhatott a zsűri színe elé. 4:1-ben Caramell győzőtt.A búcsúbeszédben Soma elérzékenyűlve köszönte meg mindenkinek a közreműküdést és sok sikert kívánt a versenyzőknek. |