|
Dancs Annamari páratlan próbálkozása,hogy egyidőben két albumot jelentetessen meg magyar és román nyelven,most három hónap után úgy látszik nem volt rossz döntés:
mindkettő jól megy, bár promoválásukra dupla energiát kell kifejteni és mediatizálásuk még mindig folyik.Mivel az énekesnő bárhol,bármilyen nyelvű interjúban mindkét albumáról beszél, így történhetett meg az elmúlt pénteken az,hogy a bukaresti Antena 1 fennállása óta először magyar klipet játszott be és nem is akármilyet,hanem az Erdély földjén -t, amelyet a Cel mai tare videoclip rovatban Annamari mutatott be a dal verkfilmjével együtt.De vissza az elmúlt hónapban lezajlott médiaturnéra.,amely a kolozsvári TV magyar adásában kezdődött és azonnali hatásként az énekesnő hétvégi fellépésére több mint 3000 ember jött el.Persze a turné magyarországi része is kitűnően sikerült, hiszen a Duna TV reggeli adásában legújabb klipje mellett a komolyzenei műfajokhoz való kapcsolódásáról is beszélhetett és még aznap a Magyar ATV, Delelő című műsorában 50 perces talkshowja volt, ahol több klipjét levetítették és különösen boldog volt mikor egy betelefonáló szép magyar beszédjét dicsérte.Aztán Zalaegerszegen fellépés,rádió meg tv-interjú és a következő hét elején a Cherry music zenetévé felvette játszási listájára az Erdély földjén-t,amely hétvégére a 30-as top első helyére került-úgy látszik eljött a nyugisabb,természetesebb klipek ideje . -Az elmúlt hétvégén Bukarestben voltam-mondja Annamari. -Meglepődtem,hogy mindenütt milyen jól fogadtak,az Antena 1-nél, a TVR 2-nél,ahol a Tonomatul pe doi című műsorban még Ciprusból is betelefonáltak, és örülök ,hogy a szokásos rázósabb, kényesebb kérdéseknél is feltaláltam magam.Egyértelműen legfontosabb tv-s megjelenésemnek, a szombat esti Surprize,surprize című showban való fellépésemet tartom,nemcsak azért mert román élvonalbeli sztároknak is nehéz ide bekerülni,hanem ennek a éz ide bekerülni,hanem aAN a műsornak szinte 40%-os nézettsége van és a visszjelzésekből itélve akkor este sokoan megism műsornak szinte 40%-os nézettsége van és a visszajelzésekből itélve akkor este sokan megtanulták a nevem—fejezte be Annamari. |