Bejelentkezés
MAHASZ slágerlisták
  jazzfestival120x90
Partnerek

 zene_hu_logo.jpg

Flash játékok
Játékos  Pontok 
1. Snoux 185
2. lory_dinnyecske 177
3. yupi 170

Legnépszerűbb
Friss hivatkozások
DJ Maszter honlapja
DJ Matrix Production
Progress zenekar
Megjelent
masborito125

Besenyei Péterrel forgatott a Sugarloaf

Nyomtatás E-mail
2006. augusztus 24. csütörtök 20:06
sugarloaf1Újabb klipet forgatott a Sugarloaf zenekar most megjelenő Neon című nagylemezéhez. A másodikként kimásolt 'Fogd a két kezem' című lírai dal főleg a magányról és az elvágyódásról szól. Indián rendezésében Heni és a fiúk egy nap alatt három helyszínt is megjártak, a körülményeket pedig nehezítette, hogy a jeleneteket lassítva, gyorsítva és visszafelé vették fel. Mindjárt az első forgatási helyszínen azonban egy szerencsés véletlen „áldozatai” lettek. A tököli reptéren ugyanis, ahol a zenekar már a kora reggeli órákban forgatott, Besenyei Péter, műrepülő pilóta épp az augusztus 20-ai versenyre gyakorolt, így gépével nem egyszer berepült a klip hátterébe. Így méltán híres pilótánk tudta nélkül vált a zenekar legújabb klipjének mellékszereplőjévé.
 
Új megjelenések
 
Reklám

jazzfestival120x90

Reklám
os-web200x200
Erdély
Magyarország
Megjelent
  magnareklam
 
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ
Koncertszervezés | Kapcsolat