|
150 ezer eurót várnak a szponzoroktól a Félsziget Fesztivál szervezői, ennek valamivel több mint fele a Coca-Colátol jön mondta el a Transindexnek Lokodi Csaba, a rendezvény gazdasági vezetője.
A mai kolozsvári sajtótájékoztatójukon megtudtuk, az idei költségvetés 350 ezer euró, ebből 150 ezer a jegyárusításból kellene visszajöjjön, további 50 ezer eurót pedig pályázatokból próbálnak előteremteni. A kólagyár több mint 70 ezer eurós támogatásával megkapta a "Bemutatja" státust, ami az ilyen típusú támogatások közt a második legerősebbnek számít. Ha még többet fizettek volna, akkor a fesztivál neve már nem Félsziget lenne, hanem bekólázott volna (lásd a PepsiSziget esetét anno).
Amúgy idéntől a világ legnagyobb üdítőgyártója keményen támogatja a Sziget fesztivált is – bár Lokodi szerint ennek nincs köze ahhoz, hogy a marosvásárhelyi eseményt is ők "mutatják be". Mi több, ők hamarabb kötöttek szerződést, mint a szigetesek. A Coca-Cola mellett a legkeményebb támogató az Antena 1, ők a Félsziget exkluzív televíziós médiapartnerei, és a reklámszpotok mellett híradásaikban és egyéb műsoraikban is beszámolnak a tábori történésekről. A többi országos médiapartner (Radio 21, Jurnalul National) szintén az ő vonzáskörzetükből került ki.
A gazdasági vezető szerint annak ellenére, hogy a multinacionális cégek számára második-harmadik kategóriás város Marosvásárhely (Bukarest és a tengerpart a vezetők), mégis reálisnak mondható az a 150 ezres szint, amire a szponzoroktól számítanak. A költségvetési tételek közül egyébként a fellépők gázsija a legnagyobb (100-130 ezer euró közt), a négy nemzetközi sztár (Apocalyptica, Freestylers, Goldie és DJ Rush) összesen több mint 40 ezer eurót keres a félszigetes fellépésével, ennek is javarészét a finn cselló-metálosok viszik haza.
Ahhoz, hogy nullszaldós legyen a fesztivál, 550 ezer lejes jegyárral számolva (ennyibe kerül a hetijegy elővételben július 22-ig), az öt nap alatt valamivel több mint ötvenezer fizetővendégre lenne szükség (vagyis napi tízezerre). Tavaly az esős idő ellenére öt nap alatt összesen 34 ezren látogattak ki a Week End telepre – legalábbis ezek a hivatalos adatok; ennek ellenére 60 ezer eurót bukott a fesztivál.
A veszteséget akkor a Sziget Kulturális Szervezőiroda (a Sziget, a Sportsziget, a Volt Fesztivál, a Budapest Parádé stb. szervezője) fedezte, – ők a Félszigetet szervező, Marosvásárhelyen bejegyzett Sziget Management Kft. többségi tulajdonosai. A ráfizetés azonban nem vehette el a kedvüket, a tavalyi 180 ezer eurós projekthez képest az idei költségvetése közel megduplázódott.
A közel 70 fellépőnek fizetett gázsi mellett az idén a biztonságra és az infrastruktúrára is többet költenek. Több zuhanyzót és mobilvécét ígérnek, és kikövezik a sátortáborhoz vezető utat, amely tavaly az állandó esőzés nyomán nagyon besegített a Woodstock-hangulat megteremtésébe.
A politikusok jelenlétéről egyelőre nem sokat tudni. A Civil Faluban – nevével ellentétben – kormányzati intézmények képviselői is jelen lesznek, de a meghívottaik még nem mind jeleztek vissza, ezért neveket nem árultak el. A szervezők nem voltak hajlandók határozott választ adni arra sem, hogy az RMDSZ vagy a magyar kormány tagjainak megjelenése várható-e.
| (transindex.ro) |