 A legendás Nine Inch Nails zenekar vezetője, Trent Reznor interjút adott a Sunetenek, amely a zenei lap júliusi lapszámában fog megjelenni teljes terjedelemben. Alább néhány részletet közlünk az interjúból.
Sunete: A múltban a NIN nem igazán kalandozott el Kelet-Európáig. Most viszont Lengyelország, Törökország, Görögország és Románia is része a turnénak. Minek köszönhető ez?
-Rossz érzés volt, hogy még soha nem jutottunk el Európának erre a részére, és ennek rengeteg oka volt, bár egyik sem áll meg igazán a lábán. A kiadókat nem érdekelte a világnak ez a fele, és a koncertszervezőink úgy gondolták, nem éri meg elmenni odáig.
Egyértelműen nem a zenekar döntése volt, mi mindig is szerettünk volna, de úgy tűnt, mindig van valami, amiért nem lehet: ezekben az országokban nem jelentek meg a lemezeink, nem kaptunk megfelelő partnert a turnéhoz, satöbbi.
És amikor elkezdtünk a mostani turné állomásairól beszélni, azt mondtam: legyen gondotok rá, hogy végre olyan helyekre is eljussunk, ahol korábban soha nem jártunk.
Néhány napja Lengyelországban játszottunk, és messze ez volt a turné eddigi legjobb koncertje, sőt, a legjobb koncert, amire csak vissza tudok emlékezni. Remek közönség, olyan, amilyenre vágysz, amikor felmész a színpadra. És arra gondoltam: miért nem voltunk itt még soha? Úgyhogy ilyen szempontból sajnálom és elnézést kérek, jó kifogásokat soroltam fel, de ez az igazság.
Sunete: Mennyi időd van az ilyen turnék alatt, meg tudod nézni néha más előadók fellépéseit is?
- Ez változó. Amikor Európában turnézunk, sokszor összepárosítanak minket más bandákkal a fesztiválokon. Ha fellép valaki olyan, aki érdekel minket, akkor megpróbálunk időben érkezni vagy tovább maradni, hogy elkapjuk a fellépést. De általában nem igazán van idő arra, hogy másokat végignézzünk.
Sunete: A CokeLive Félszigeten a skót Primal Scream lép fel előttetek. Mi a véleményed róluk és a zenéjükről?
Nagyon szeretem a Primal Screamet. Akkor lettem a rajongójuk, amikor kijött az XTRMNTR, az a korszak nagyon izgalmas volt számomra. Ezzel a zenekarral az van, hogy sosem tudhatod igazán, mire számíthatsz. Vannak olyan felvételeik, főleg a Rolling Stones-os hagnzásúak, amiket egyáltalán nem szeretek, de más dalaik meg egyenesen brilliánsak, szóval tulajdonképpen nagy rajongójuk vagyok.
Úgy tűnik, tökéletes párosítás lesz július 25-én a hetedik CokeLive Félsziget nagyszínpadán, Marosvásárhelyen.
|