Több mint egymillió érdeklődő kattintott a YouTube-on, az Open Stage Aranka, szeretlek című videoklipjére, ez magyarországi viszonylatban a második helyet jelenti a magyar szerverekről való feltöltések között. Hamarosan egy újabb dalt is megismerhetünk, Te vagy, aki kell címmel, amelyben ismételten a jól ismert stílusban parodizál Lung László Zsolt és Kozma Attila.
Öt hónap leforgása alatt Erdélyben és Magyarországon egyaránt sikerszámnak bizonyultak az Open Stage dalai, közülük kiemelkedően az Aranka, szeretlek című
sláger. Augusztus 29-én egy újabb szerzeményt mutattak be Budapesten, a Millenáris Parkban, mely része lesz a decemberre ígért új lemeznek.
Te vagy, aki kell – szinte már közhelyszerű ez a kijelentés, oly sokszor elhangzik, és ezért is kapta ezt a címet az új dal, amely stílusában ugyancsak a popdance-s vonalat követi. Alkotói szerint azonban kissé más „fílingű”, mint az Aranka, szeretlek, vagy a Semmi pánik, bejbe.
Szavaikat idézve: „Az új dalunk a Lexter – Freedom To Love című slágerből ihletődött. Az akusztikus gitársávokat Gáspár Álmos (Tündérground) játszotta fel, a cím is jellemzi azt a szövegvilágot, ami a magyar kereskedelmi toplistákon még mindig dominál, az a közvetlen, finomított dal-szöveg kombináció. Az alaphelyzet: jól nevelt, gazdag érzelemvilággal rendelkező pénzes fiúk szeretnének meghódítani nagyon jól kinéző, agyonszolizott, ám anyagilag nem annyira jól szituált, mégis igényes hölgyeket. Nap mint nap találkozunk hasonló »főszereplőkkel«, akik azért elismertek, mert egy szuper autóval jelennek meg, és tizenhét éves lányokként húszas éveik végén járó hölgyeknek álcázzák magukat, így hódolva be a legújabb divatirányzatoknak. Nagyon nehéz eredeti hangot megütni. Ezt az irányvonalat támadja a dal, ebbe csimpaszkodik bele. A gond az, hogy a paródiánkat is többnyire az érti, akinek mindez nem annyira fontos. Aki pedig felült erre a vonatra, még akár azt is el lehet vele hitetni, hogy ez egy »igazi szép szám...«” – mondta a két színész.
Hamarosan elkezdődik az új sláger videoklipjének forgatása, ami nem csak a Youtube-on lesz megtalálható, de láthatjuk majd sok más televíziós csatorna között az MTV (Music Television) képernyőjén is. Szeptember folyamán számos erdélyi rádióban fel fog csendülni a Te vagy, aki kell című sláger. A konkrét időpontok megtalálhatóak lesznek a www.open-stage.ro-n, az Open Stage weboldalán.
Rengeteg neves rendezvényen lépett föl az Open Stage az elmúlt nyár folyamán, és a közönség korától, rangjától, valamint nemzeti hovatartozásától függetlenül óriási sikereket aratott nem csak dalaival, de jeleneteivel is. A színpadi produkció immár elengedhetetlen és szerves részévé vált a Step Dance táncos lányok koreográfiája.
Az utóbbi néhány hónap legkiemelkedőbb eseményét az RTL Klubnál történt próbaforgatás képezi az Open Stage tagjai számára. Olyan híres és népszerű színészekkel dolgoztak együtt Magyarországon, mint Szőke András és Badár Sándor, akiket leginkább reklámfilmekből ismerhetünk, de láthattuk már őket több mozifilmben is. Az Open Stage tagjaival folytatott koprodukciós munka alapötlete egy sorozat volt, a próbaforgatások sikeressége után viszont már egy nagyjátékfilm elkészítését is tervezik.
Az Open Stage második lemeze reményeik szerint ugyanolyan meglepetést fog kiváltani reakcióként az emberekből, mint a legelső, hiszen számos, eddig nem használt elemmel gazdagítják a produkciót. „Egy lemez elkészítése nagyon sok munkával jár, de úgy érzem, megértünk arra, hogy újabb izgalmas elképzelésekkel tudjunk előrukkolni. Ez inkább egy dalokban bővelkedő CD lesz, ami több fajta hangot és zenét fog tartalmazni, különböző stílusirányzatokban. Néhány dalban női hangok is fognak szerepelni, amelyeket szeptember végén fogunk kiválogatni, egy meghallgatás keretén belül. A honlapunkon minden újdonságot, és ezzel kapcsolatos információt közlünk
– ígérik a művészek.
Székely Judith
|