A Rage Against the Machine zenekar ellen bulit szervez a
2008-as amerikai elnökválasztás kapcsán. Nem tegnap volt annak a napja,
mikor az erősen kapitalista-ellenes érzelmű rock banda szólókarrier
építgetések miatt bedobta a törülközőt, de „szakrális” célok érdekében,
karitatív eseményeken vagy akár demonstrációkon ma is gyakran
tiszteletüket teszik a fiúk.
Az utóbbi években, egy bizonyos Walker Bush nevezetű fickó, szám
szerint a 43. USA elnök, alaposan besűrítette Tom Morelloék napi
teendőit.
A 2000-ben, Staple aréna előtt szervezett hasonló indíttatású
összeröffenés cseppet sem volt egy békés körmenethez hasonlítható,
persze nem is ez volt a cél. Míg a demokraták Al Gore-al az élen, benn
makarénáztak, a koncertvendégekből jó néhányat, nyolcezer résztvevőből
körülbelül háromszázat, kénytelenek voltak lekapcsolni a rendőrök,
ugyanis azok össze-vissza törtek, zúztak, gyújtogattak Los Angeles
utcáin.
Úgy látszik, Barack Obama és John Mccain személyével sincs teljesen
megelégedve a Rage Against legénysége, ugyanis azt nyilatkozták, hogy
tervbe van véve egy látogatás a demokraták denveri és a republikánusok
minneapolisi háza táján, az elnökválasztással kapcsolatos nyári ülések
idején.
- A művészet egy hatékony eszköz, mely segítségével a társadalmi
igazságtalanságok ellen harcolhatunk. A zenének az ereje, segíteni fog
átlépni határokat,és egy új félelemmentes világot építeni. - fogalmazta
meg Tom Morello, énekes.
- mymusic.hu-
|