Tegnap, április 6-án tölötte be negyvenedik életévét a popzene hazai ikonja,
Kovács Ákos. Az énekes ebből az alkalomból egy ajándékdallal kívánja
meglepni rajongóit, hivatalos honlapjáról a Negyven c. dal két héten át
ingyenesen letölthető. A költészet napjára pedig egy
Krúdy-hangoskönyvet dob piacra.
Kerek évszámba lépett hazánk egyik legsikeresebb előadóművésze, Ákos.
Április 6-án ünnepli negyvenedik születésnapját, mely alkalomból írt
vadonatúj dalát ajándékként szánja rajongóinak. A Negyven című dal
április 6-tól két héten át ingyenesen letölthető Ákos hivatalos
honlapjáról, a www.akos.hu –ról. Az önironikus szerzemény igazi
egyszemélyes műhelymunka eredménye: Ákosé a zene, a szöveg és a
hangszerelés is; énekel, vokálozik és az összes hangszert ő szólaltatja
meg a felvételen.
Az új szám felvezetője az idei jubileumi esztendőnek, hiszen idén
immár húsz éve, hogy színpadon áll, és első komolyabb zenei
próbálkozása, a Bonanza Banzai színre lépett. A születésnapi ajándékdal
mellett azért önmagának is szán egy kisebb meglepetést: régóta
dédelgetett álmát valósítja meg: április 11-én, a költészet napján egy
dupla CD-s hangoskönyvvel jelentkezik, Krúdy Gyula novelláit olvassa
fel. Kaland a régi királlyal címen megjelenő exkluzív kiadvány
rendezője és Ákos segítője Szigethy Gábor irodalomtörténész volt, aki
korábban már olyan színésznagyságokról írt könyvet mint Latinovits
Zoltán vagy épp Ruttkai Éva.
A Bonanza május 28-án ünnepli alakulásának huszadik születésnapját,
amire egy gyűjteményes DVD-vel készülnek. A zenekar valamennyi klipje,
számos koncertfelvétel és sok ritkaság lesz megtalálható a csapat
karrierének első DVD kiadványán. Ősszel pedig útnak indul Ákos 40
címmel a jubileumi koncertsorozat. Exkluzív, zártkörű jellegű,
zongorára hangszerelt koncertek következnek. Szeptember 20-án indul
útnak a turné Budapesten, de lesznek fellépések Debrecenben, Szegeden,
Hódmezővásárhelyen és Szombathelyen is. A véglegessé vált dátumok
hamarosan megtalálhatóak lesznek Ákos hivatalos honlapján, a
www.akos.hu –n.
-music.hu-
|