Bejelentkezés
MAHASZ slágerlisták
  jazzfestival120x90
Partnerek

 zene_hu_logo.jpg

Flash játékok
Játékos  Pontok 
1. Snoux 185
2. lory_dinnyecske 177
3. yupi 170

Legnépszerűbb
Friss hivatkozások
DJ Maszter honlapja
DJ Matrix Production
Progress zenekar
Megjelent
masborito125

"Menthol-projekt"

Nyomtatás E-mail
2008. március 21. péntek 09:10

mentholBár a rádiókban még nem hallani, ízelítőt már MOST kaphatunk egy új projektből, a myspace internetes oldalon. Lung László Zsolt, akit már jól ismerünk az Open Stage: „Székelylend" című lemezéről és aki a nagy népszerűségnek örvendő "Aranka, Szeretlek!" című dalszöveg írója, egy teljesen új hangzású projektbe kezdett, „Menthol" néven. 

"Azt hiszem ez az a projekt, amit már évek óta szerettem volna megvalósítani, de mindig hiányzott belőle egy fontos elem. A „probléma" a vokállal volt, hisz abban a stílusban, amit a „Menthol" képvisel, nagyon fontos, hogy adott legyen a megfelelő hang, amivel dolgozhatsz. Hála az égnek, nem kellett messzire mennem, hiszen a sok jelentkező közül Csíkszeredában találtam meg a tökéletes hangot, Antal Karola személyében" - meséli Zsoltika. 

Antal Karola, aki akkor még frissen végzett diák volt, mostanra már a csíkszeredai médiában igen ismert személlyé vált.

"Mint sok kislánynak, az én álmom is az volt már 6 évesen, hogy egyszer énekesnő leszek. Ma pedig úgy tűnik, hogy ez az álom- amely sok közül az egyetlen 'túlélő' volt az évek során-, valóra válik. A zene mellett rádiózással foglalkozom. 18 évesen csöppentem bele a média világába, azóta nap mint nap műsort vezetek, igaz, már nem annál a rádiónál, ahol az induló lépéseket megtettem. Legelső alkalommal, amikor résztvettem egy tehetségkutató versenyen, 15 éves voltam. Egy élmény volt. Azóta sokat változott a hangom és a zenei ízlésem is. Én magam is rengeteget változtam. Szeretem amit csinálok... a zene a mindenem!" 

A harmadik személy, aki a projekt szintén zenei részéhez tartozik, az Nagy Szabolcs. Hogy hogyan került bele ő ebbe a projektbe?

"Nagy Szabolcs munkáit már akkor is nagy élvezettel és érdeklődéssel követtem, amikor még nem ismertük egymást. A "Menthol"-hoz mindeképp szükségem volt egy olyan hangmérnökre, aki tökéletesen érti és „látja", amit én hallani szeretnék. Előrukkol saját ötletekkel is, de ezek mellett úgy dolgozza ki és zenésíti meg az elképzeléseimet, hogy a kezéből kiadott munkákra elfogultság nélkül mondhatom: hűek az én fantáziámhoz. Szabival a „Székelylend" stúdiózása közben ismerkedetem meg, és akkor dobtam fel neki ezt az ötletet. Ő rögtön fejest ugrott a dologba, és ahogy átláttuk egymás zenei világát, tettünk több próbát is, amikre egyértelműen mondhatom, hogy igen sikeresek voltak. Én őszintén remélem, hogy ez a közreműködés még nagyon sokáig fog tartani". - meséli Zsoltika. 

Én szeretném hallani, miről is szól pontosan a „Menthol" projekt. Kíváncsi vagyok, milyen a stílusa, a zenei világa. Hol találom meg? 

„Talán egy picit idegennek fog hangzani egyesek számára ez a stílus az én nevemmel összekötve, hisz engem nem ilyen rétegekből ismernek. Inkább voltam és vagyok sokak számára a Székelylend projekt kapcsán felfedezett „sztár", de ez a hangzás is hozzám tartozik, sőt, nagy helyet foglal el az életemben. A „Menthol" indulását nyár elejére tervezzük, reméljük addig sikerül elkészülni a dalokkal. Addig is, a türelmetlenebb és kíváncsibb érdeklődők számára már elérhető egy dal, amit közösen készítettünk és amit megpróbáltunk közelebb vinni a tökéleteshez. Már most megtalálható a www.myspace.com/mentholproject link alatt, nem csak hallgatható, de letölthető változatban is. Hogy a nyárra tervezett dobbantás után mit szeretnénk, az maradjon egyelőre meglepetés! " - Zsoltika.  

Kíváncsian várjuk a hivatalos bemutatókat és egyéb meglepetésnek tartogatott attrakciókat, hisz a zenei piacokon -akár belföldön, akár határainkon túl- , van még hely bőven új tehetségek számára, legyen az bármilyen stílus vagy hangzásvilág. Értékeljük és szeretjük, sőt szeretni is fogjuk mindig, ha a zene, amit hallgatunk, igényes és a maga stílusában tökéletes, vagy legalább megközelíti azt.  

Forró Gyöngyvér, Paprika rádió

 
Új megjelenések
 
Reklám

jazzfestival120x90

Reklám
os-web200x200
Erdély
Magyarország
Megjelent
  magnareklam
 
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ
Koncertszervezés | Kapcsolat