Heaven Street Seven az A38-on
|
|
|
|
2008. március 20. csütörtök 08:32 |
A Heaven Street Seven tavaszi koncertkörútjának egyik legfontosabb
fellépésére kerül sor Budapest reprezentatív koncerthajóján március
29-én, szombaton.
Hazánk több mint tíz éves múltra visszatekintő, iránymutató
gitárpopzenekara ugyan az idei év első felében koncertműsorát még a
komoly kritikai elismerést arató Tudom, hogy szeretsz titokban számaira
építi, egy ideje azonban már új nagylemezének dalain dolgozik. Ezekből
a dalokból be is mutat egyet-kettőt Budapest egyik legjobb
koncerthelyén - s persze szemezget majd az említett 2006-os album
legjobb számaiból, meg a zenekar korábbi legfontosabb dalai közül is.
Aki tehát kíváncsi arra, hogyan is szól a koncerten mindig magával
ragadó HS7 2008. tavaszán, az mindenképp látogasson el a hajóra, mivel
a zenekar aktuális bővebb koncertprogramja már alig pár hónap erejéig,
a tavaszi klubturné végéig tart csupán – hiszen a zenekar tervei
szerint, a nyári fesztiválszezon után őszre itt az új HS7-album.
Szűcs Krisztiánék vendége ezen az estén a hazai indie-gitárpop
generáció egyik legtehetségesebb zenekara, a Gonzo, mely Lost and Found
címmel nemrég jelentette meg debütáló lemezét, s amely nem csak hazai
pályán egyre ismertebb. Az öttagú debreceni együttes az osztrák ABC
tehetségkutató sokadik fordulóján is túljutott.
-music.hu-
|