Heaven Street Seven: nem szakadt meg a sorozat
|
|
|
|
2008. január 16. szerda 08:30 |
A Heaven Street Seven a negyedik, de az első teljes egészében magyar
nyelvű nagylemeze, a 2000-es Cukor óta minden egyes magyar albumáról
három felvételhez rögzít videoklipet. Magyarország (egyik) legjobb,
Szűcs Krisztián énekes–gitáros vezette zenekara már új dalokon
dolgozik, s közben – hogy teljes legyen a kép – a 2006 tavaszán
megjelent Tudom, hogy szeretsz titokban című lemezhez is elkészítette a
harmadik videót.
A címadó és a Márta című után a vicces szövegű, pörgős Mikor utoljára
láttalak című szerzeményre esett a választás, amely a sanzonos kezdés
után a refrénnél hirtelen rockba csap át, és tangóritmus is felcsendül
benne. A közértben játszódó klipben Bakonyi Csilla színésznő mellett az
együttes tagjai is láthatók. A felvétel korlátozott példányszámban maxi
CD-n is forgalomba kerül, amelyen a dal klipváltozata és Smudgy Winter
Morning című angol verziója hallható. Mint ismert, a Heaven Street
Seven tavaly kiadta a szóban forgó albuma angol változatát – a
magyarhoz képest két szerzeményt lehagyott róla. A Sordid Little
Symphonies (Mocskos kis szimfóniák) című lemezen az angol szövegek épp
a Mikor utoljára láttalak kivételével jelentősen eltérnek az
eredetiktől, közös pontok csak egy-egy sor vagy versszak erejéig
lelhetők fel bennük. (Új Szó)
-www.music.hu-
|