Az MTV kiderítette: Máté Péter dalára nosztalgiáznak a legtöbben
|
|
|
|
2008. január 10. csütörtök 07:43 |
Míg egy évvel ezelőtt a a Neoton slágere, a "Holnap hajnalig" tarolt a
"Csináljuk a fesztivált" döntőjében, most Máté Péter "Egyszer véget ér"
című örökzöldje lett a befutó Miller Zoltán előadásában. Ezúttal is
ismert előadóművészek adták elő a régi dalokat a műsorban, mely a Korda
György-Harsányi Levente műsorvezető páros közreműködésével kirobbanó
sikert aratott a fiatalok körében.
A második helyezett Szekeres Adrienn lett a Hosszú forró nyárral, míg a „bronzérmet” a Megasztár első szériájának győztese Tóth Vera szerezte meg a Hány éjjel vártam című dallal. A negyedik lett Pélyi Barna, aki a „Hogyan tudnék élni nélküled” című Demjén-slágert énekelte. Őt követte a Hooligans-es Csipa a Zorán Romantiká-jával, és Péter Szabó Szilvi a Noxból, aki Kovács Kati „A régi ház körül” című balladájával.
A helyezetteken kívül fellépett még Dér Heni, Szekeres Adrienn, Szolnoki Péter, Dolhai Attila, Emilio és Csonka András is. Idén is volt Neoton nóta, a 220 felett, mégpedig Galambos Dorina és Bebe tolmácsolásában.
Mintegy
másfél millióan izgulták végig a versenyt országszerte: ez a sorozat
nyári döntőjének nézettségéhez képest 20 százalék emelkedést jelent. A
műsor utolsó 25 percében a királyi adó nézettsége a kereskedelmi
csatornák nézettségét is többszörösen felülmúlta: A felnőtt tévénézők
több mint egyharmada volt kíváncsi a dalfesztivál végeredményére. A
fiatalok körében is egyre népszerűbb a műsor, hiszen a 18-49 év
közöttiek 16 százaléka kísérte figyelemmel a Csináljuk a fesztivál második sorozatát.
|