Charlie a MüPa-ban

Budapest, Művészetek Palotája, 2010. március 18. csütörtök 20:00h
 
Valamivel több, mint negyven. Gombócból is sok, ahogy mondani szokás. A hazai könnyűzene füstös hangú zenegépe kábé 1967-től van a szakmában. Van mit felmondani. Pályaösszegzés a MüPa-ban.
Charlie története tipikus hazai történet, már ami a popberkeket illeti. Adott egy rahedli tehetséggel megáldott srác, aki egyszerűen nem lehetett próféta saját hazájában. Balettet tanult, majd elcsábította a rakenroll. Bandák jöttek, sikeresek és még sikeresebbek, olyanok, mint a Decca, az Olympia, aztán jött egy afrikai kiruccanás és egy örök szerelem, a funk és a soul. Hazatért. Generál. De Erdős doki nem szívlelte nagyon a bandát, a popcézár nem szánt nekik fényes karriert. Így aztán ismét a nyugat jött, az önként vállalt kvázi-emigráció. Majd ’90-ben hazatért, hogy régi barátaival összehozza az évtized egyik legjobb bandáját. A Tátrai Band mindenki kedvence volt. Hello barátom, New York, New York, A küszöbön túl. Charlie végre megkapta a megérdemelt státuszt. Ott állt a reflektorfényben. Aztán szólópálya. Sikeres persze az is, sőt. Liszt Ferenc-díj, Emerton-díj. A MüPa-ban most újra szól a soul, meg persze a blues, a rock, a funk és jazz. 

Shortlink:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>