Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Keresztes Ildikó megharcolta a magáét – Tabáni István is kivette a részét

Magyarország egyik legizgalmasabb hangú és talán a legsokoldalúbb énekesnője. Vendégeskedett már a Csináljuk a fesztivált showműsorában, ott volt a paksi Bluesfesztiválon a Póka Egon Experience vendégeként, de a Ghymes színpada sem tűnt idegennek Keresztes Ildikó számára. 2008-ban a nagy generáció örökzöldjeiből készített válogatáslemezzel képes volt meglepetést okozni a szakmának és a közönségnek egyaránt, az idén áprilisban boltokba kerülő Csak játszom… című vadonatúj albummal feltehetően folytatódik a sikersorozat.

– „Március közepén volt a történelmi pillanat, mikor a Csak játszom c. vadonatúj albumom gyártásba került” – árulta el kérdésünkre Keresztes Ildikó, aki némi öniróniával azt is hozzáfűzte, hogy az új albumra ezúttal nem kell két évet várnia a tisztelt vásárlóközönségnek. Szakmai berkekben csak úgy, mint az igényes zenekedvelőknél komoly feltűnést keltett Minden, ami szép volt címmel 2008-ban napvilágot látott válogatáskorongja, a nagy generáció örökzöld dalainak feldolgozásaival. Azon túlmenően, hogy a lemez megjelenése óta minden valószínűség szerint bearanyozódott, a kiadó – és persze az énekesnő – vélekedése szerint a soron következő album sem adhatja alább a bűvös hétezer-ötszázas eladott példányszámnál.
 
– „A kiadó – velem ellentétben – újabbkori válogatásban gondolkodott, két-három album erejéig. Mivel tartották magukat a koncepcióhoz, hát megharcoltuk a magunkét.” – emlékezett Ildikó, hozzátéve, hogy azért sikerült becsempésznie két vadonatúj nótát, méghozzá a Hard együttes frontembere, a svéd Björn Lodin szerzeményeit. A lemez többi dala sem elnyűtt, agyonjátszott darabok gyűjteménye, sokkal inkább a közönség által kevésbé ismert tételekhez nyúltak.
 
-„Sokak kívánságára került a lemezre Máté Péter Hazám c. felvétele, amely tavaly augusztus 20-án hangzott el a TV-ben. Aztán itt van Cserháti Zsuzsa, aki a szívem csücske és személyes kapcsolatban is álltunk, vagy egy régi LGT-s Kovács Kati dal, amely Barta Tomi szerzeménye. De a legizgalmasabb számomra, ha egy férfi énekesnek, vagy zenekarnak írt nótát énekelhetek; a lemez legjobban sikerült felvételei a Tankcsapdától és Ákostól származnak. Felénekeltem Pálvölgyi Géza dalát, valamint Jenei Szilveszter Kinek mondjam el a vétkeimet c. szerzeményét is.
Bónuszként Tabáni Istvánnal készült duettem, a V’Moto-Rock Várj, míg felkel majd a nap című nótája hallható.” – sorolta az énekesnő, akitől megtudhattuk, hogy Lodin vadonatúj nótáira aligha volt egyszerű feladat szöveget írni Szabó Eszternek és Orbán Tamásnak. A Gramy stúdióban nemrégiben elkészült CD-lemezen három Edda-tag is közreműködik: Hetényi Zoltán üti a bőröket, Kicska László bőgőzik és Göme (Gömöry Zsolt) kezeli a billentyűket.
– „Azért egy-két nótába becsempésztem drága zenekarom tagjait, Egyházi Gábort és Sümeghi Tamást is, és természetesen Szekeres Tamás gitárost. Csányi István nem csak szaxofonozik, de csodálatos vokálokat dolgozott ki. Björn nótáit viszont svédek játszották föl.” – mondta Keresztes Ildikó, aki 2010 őszén egy nagyobb szabású, önálló előadói estet is szeretne megvalósítani. – „Rengeteg felkérésem van, jelenleg pl. Cserháti Zsuzsa emlékestek folynak Tóth Verával és Majsai Gáborral, de Popper Péter énekes-zongoristával is van egy duó-projectünk. Szóval járjuk az országot, aztán ősszel belevágunk ebbe a nagyobb szabású vállalkozásba, amit akár lemezbemutatónak is föl lehet fogni. – zárta beszámolóját az énekesnő.

– Hegedűs István – 
www.zene.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.