Február 27-én jelenik meg a Pink Floyd 1979-es, legendás tizenegyedik albumának két legfrissebb újrakiadása a Why Pink Floyd? címmel jelölt reissue-sorozat utolsó dobásaként. Az Immersion verzió 7, azExperience 3 lemezt tartalmaz. A The Wall a Roger Waters és David Gilmour vezette pszichedelikus rockcsapat 1979-ben, Franciaországban, New York-ban és Los Angeles-ben felvett dupla korongja, mely a csúcsra juttatta az együttest: az album és [...]
Egészen különleges minialbummal téliesít a Jazzékiel. A költői én, a balladai homály és a ködös-párás zimankó találkozása a billentyűkön. Hideg futkos a hátunkon, fázunk, félünk és összebújunk. A dunaújvárosi zenekar a kétezres évek elején egy demóval állított be a Gödörbe, aztán lejátszottak pár koncertet, és némi idő elteltével már a radiocafén meg az MR2-n találták [...]
Continue reading …Akárcsak sok korábbi anyagán, ismét a szerelem és a halál témája áll a középpontban Leonard Cohen új lemezén: az Old Ideas című munka a kanadai születésű világhírű dalszerző, előadó, költő nyolc év utáni első stúdióalbuma. ”Ahogy egyre öregebb lettem, úgy értettem meg bizonyos útmutatásokat. Ha már ki kell fejezni a nagy, elkerülhetetlen megsemmisülést, amely mindannyiunkra [...]
Continue reading …AZ ELSŐ HIVATALOS KLIP, A “RUFFNECK” (FULL FLEX) MÁR LÁTHATÓ A YOUTUBE-ON Skrillex, akit nemrégiben 5 Grammy-díjra jelöltek, digitálisan már megjelentette várva-várt új kiadványát, a Bangarang EP -t. A kiadványon közös dalok találhatók a The Doors, Ellie Goulding, Wolfgang Gartner, 12th Planet, Kill The Noise, és Sirah közreműködésével. Az itunes-on itt lehet megvásárolni: http://itunes.apple.com/hu/album/bangarang/id491596645 Az EP január 24-től a boltokban is kapható! A lemez első klipje, a Tony Truant által rendezett - mikulásos, ámde [...]
Continue reading …Mostanában sok helyen olvashattunk arról, hogy a hazánkban rendkívül népszerű, az Arénát is megtölteni képes barbados-i cicavirágot bedarálta a pop&roll életforma, bár nála nem a siker súlya okozta nyomás a kiváltó ok, egyszerűen csak a mágikus fehér csíkok börtönébe került, akinek emiatt szexéhsége is sokkal nagyobb lett. Ja, lemez is van. Remek a borító. Nyilván [...]
Continue reading …Hazánk egyik elsőszámú electropop/disco house produkciója, a Compact Disco tavaly is kedveskedett Mikulás-ajándékkal a rajongóknak: akkor ingyenesen letölthetővé tette első, Fonogram-díjas albumát. Most azt a két Ákos-feldolgozást kaphatja le bárki ingyen és bérmentve, amelyeket az MTV Icon bulin adott elő a csapat. Ákos-számokat amúgy is okos dolog feldolgozni, hiszen várható, hogy az énekes többszázezres rajongótábora azonnal ráharap a [...]
Continue reading …A brit gitárpop hazai helytartói ismét egy klassz kis szösszenettel örvendeztetik meg a brit gitárpop hazai rajongóit Egy biztos, a Heaven Street Seven legutóbbi albuma, a Jazz, de még inkább a 2006-os Tudom, hogy szeretsz titokban a honi könnyűzene kitüntetett pontjai. Utóbbi talán a kétezres évek egyik leghangulatosabb korongja is egyben, és mondjuk ezt úgy, [...]
Continue reading …Bármikor. A Belmondo negyedik albuma éppúgy 2011-es, mint 1999-es. Kiadhatta volna a Nyers is, de most friss Czutor hiába váltott fazont, hiába lett egyszer poposabb, máskor rockosabb vagy épp beatesebb, alapvetően nyers. Csak a saját affektálós nyelvét beszéli, csak a saját harmóniáit tudja, hiába csinál bármit, amihez nyúl, czutoros lesz, és pont ettől szimpatikus. A [...]
Continue reading …A jazz lehet mérhetetlenül öncélú és fárasztó, de lehet simogató és elbűvölő is. Váczi Eszter másodszor is bársonyos, titokzatos és okos, és nem mellékesen úgy énekel édes anyanyelvünkön, ahogy csak kevesen. Az énekesnő nevét leginkább a Jazz+Az formációból ismerhetjük, aztán ott volt a kétezres évek elején a Beryvel duettben előadott Egyedül, ami mindent vitt. Eszter [...]
Continue reading …Izgalmas kiadvánnyal jelentkezik a Collective Art kiadó: két sikerkönyv és egy remek színdarab egy hangoskönyvben. A Karnevál vége megható tisztelgés a tavaly elhunyt szerző, Popper Péter emléke előtt – a sikeres “színházcsináló” Perjés János és a kiváló énekes-színésznő Malek Andrea előadásában. A Ne menj a romok közé és a Részemről mondjunk mancsot Popper Péter élete [...]
Continue reading …