Delhusa, a rutinos visszatérő

- Korábban a Kispál és a Borz mellett hobbizenekarnak tekintettem a Kiscsillagot, most már nem, de a Kispál folytatásának vagy helyettesítésének sem – mondta Lovasi az MTI-Pressnek. – Az a zenekar sokkal inkább volt 23 éven át az én lírai énem kivetülése vagy dalírói szándékaim összessége, a Kiscsillag viszont kevéssé drámai, egy közös és jó hangulatú munka, örömzenélés eredménye. Jelenleg ez a főzenekar, főleg, hogy egyre inkább építem le a többi dolgomat, bár sokkal kevésbé az én szerzői zenekarom, mint a Kispál volt. Erre az albumra se került rá például legalább három dalom, talán éppen azért, mert túl személyes volt.

Néniket a bácsiknak!

Az énekes-gitáros megfogalmazása szerint alapvetően ez egy férfi-nő lemez, kicsit macsós, amit rögtön az elején a Megjöttünk a nőkért című szám megalapoz.
Mint kifejtette, a dalszerzés a Kiscsillagban úgy zajlik, hogy mindenkinek kötelező módon kipróbálják az ötleteit, aztán az élet eldönti, hogy melyiket dolgozzák ki. A lemezről lemaradt témákat nem dobták ki, néhányat felhasználtak egy Kaposváron bemutatás előtt álló zenés darabhoz, amelyet Lovasi Háy Jánossal együtt jegyez.
Arra a felvetésre, mintha a zenén kívül énekstílusa is más lenne, mint korábban, a frontember azt mondta, örül, ha így hallatszik, mert ez azt jelzi, hogy talán nem ismétli önmagát.
- Zenészként mindig valami újra, korábban ki nem próbált dologra törekszem, de kikerülhetetlen azzal szembesülni, hogy nem tudunk kilépni saját korlátaink közül – magyarázta. – Kérdés, hogy milyen szűkek ezek a korlátok. A Kispál-búcsúkoncert DVD összeállítása kapcsán érdekes volt kezembe venni régi újságcikkeket, kritikákat, és felfedezni, hogy az első lemezünkről milyen lesajnáló módon írtak ugyanazok, akik egy-két évtizeddel később az egekbe dicsérték ugyanazt az anyagot. Ez fordítva is igaz volt: az Ágy asztal tévé (1993) talán még megérdemelte a dicséreteket, de az utána következő két lemez már korántsem volt olyan jó, mégis hozsannázta a sajtó. Aztán a Kispál és a Borz legegységesebb munkája, az 1998-ban kiadott Holdfényexpressz megint nem kapott vállveregetéseket.
Ami az új lemezt illeti, Lovasi szerint még egyetlen Kiscsillag-albumot sem fogadott ilyen jól a közönség, mint a friss anyagot.
- Ennyire egyöntetűen még talán egyik lemezünk sem tetszett azoknak, akik szeretik a zenekart. Nem mondom, hogy nincsenek olyanok, akik fanyalognak, de minket is meglepett, mennyire kedvező az album fogadtatása… Az is nagyon érdekes, hogy a koncerteken megjelent a 30 feletti nézőközönség és párok is jönnek, ez nem volt jellemző eddig – tette hozzá.

Ez Magyarország

Az énekes-dalszerző nagyrészt a véletlennek tudja be, hogy a Néniket a bácsiknak!-ra túlnyomórészt gyors számok kerültek, viszont fontosnak nevezte a szerepjátékot.
- Negyvennégy éves vagyok, ebben a korban önirónia vagy hülyéskedés nélkül szerintem nem lehet lemezt csinálni. Egyetlen hiteles utat látok, megélni a saját koromat, nem pedig visszamenni a múltba és megpróbálni egy régi helyzetben jól érezni magam, és látszani valaminek. Érdekes kihívás, sőt egyfajta provokáció humorral kezelni azt, hogy valami végérvényesen elmúlt – szögezte le.
Szavai szerint egyesek azt vetik a szemére, hogy az új Kiscsillag-lemez nem foglalkozik a mai Magyarország közéletével, holott dehogynem: a nyitószámban, a Megjöttünk a nőkértben az énekmondó-kosárlabdaedző, Rátgéber László egyszerűen kimondja: “Sziasztok, itt a Kiscsillag, világhírű, káprázatos mind a négy srác. Kicsit kopottak, de a testük fénylik, és tudják jól, hogy ez Magyarország”.
- Ebben minden benne van. Nálunk az emberek 60-70 százaléka mindent elutasít, ami jelenleg a közéletben zajlik, nem hajlandó abban részt venni, erről nincs mit beszélni – jegyezte meg Lovasi.

Gyerekrajongók

Rátgéber – aki korábban a Fishing On Orfű című slágert énekelte az előző lemezen – most is írt egy dalt, amely koncerteken el is hangzik majd, benne ilyen szöveggel: “I’m in love with a rock and roll star”, de a lemezre már nem került fel, talán a következőre. Az Igen, Uram című szám grunge-os stílusa kicsit a Nirvanát idézi; ez egyébként másik szöveggel is létezik. Két dal a szerelem két különböző oldalát világítja meg: a Tudtam, hogy jönni fogsz a görcsölős, a Szerelem, jó az ironikus megközelítés.
Azt viszont majd valahogy kezelnie kell a Kiscsillagnak, hogy egy népszerű gyerekcsatornán a televízióban több százezer rajongója lett a Zenével a gyermekekért kampány részeként ott látható videoklipnek, az Olajoshordónak.
- Nem a gyerekeket kell meggyőznünk, hanem a szüleiket persze, hogy minél több lemezt vegyenek – mondta nevetve az énekes-dalszerző. Közlése szerint a jótékonysági kampányban való részvétel gesztus volt a részükről.
- Egyébként eszembe jutott, hogy annak idején azt hallottuk a velünk egyidős szülőktől, hogy két-hároméves gyerekeik kívülről fújták a korai Kispál-lemezek dalait. Egyszerű pentaton dallamok, sok bennük az ének, kevés hangszeres szóló, plusz “hülye bácsi énekel” – idézte fel Lovasi. (folyt.)

A most kijött harmadik Kiscsillag-albumnak nincs klasszikus értelemben vett producere. A korábbi két lemezen Tövisházi Ambrussal (Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band) dolgoztak együtt, most Bernhard Hahn német hangmérnök, a Szűcs Krisztián-féle The Twist dobosa és Bubenyák Zoltán dzsesszzongorista (aki többek között a Back II Black session zenésze) végezte el a hangkeverést és a mastering munkálatokat.    Bár a feladatot két különböző ember különböző technikai körülmények között látta el, a hangzás mégis egységessé állt össze.

Turné, szólótervek

A Kiscsillagban az énekes, gitáros Lovasi mellett Leskovics Gábor (Lecsó, “főállásban” a Pál Utcai Fiúk frontembere) gitározik, énekel és orgonál, Mihalik Ábel dobol, ütőhangszereken játszik és vokálozik, Ózdi Rezső pedig basszusgitározik. Mind a négyen játszottak valaha a Kispál és a Borzban: Lovasi végig, tehát 1987-től 2010-ig, Ózdi az indulásnál (1987-1988), Mihalik az utolsó időszakban (2007-2010), Lecsó pedig állandó közreműködő volt 1995 és 2007 között, illetve 2010-ben.
A legfurcsább zenészpályát Ózdi futotta be, aki még az első lemez előtt kiszállt a Kispál és a Borzból, civil pályán dolgozott, majd 17 év (!) zenei szünet után lett a Kiscsillag társalapítója.
- Rezső újra zenész akart lenni, és most már csak a zenélésből él. Közülünk talán ő a legkevésbé kreatív, viszont neki van a legjobb zenei ízlése, állandóan túrja a netet az új zenék után – fedte fel Lovasi.
A zenekar már turnéztatja a lemezt, pénteken például Szombathelyen, vasárnap pedig Veszprémben játszik. Budapesten idén már csak egyszer lép fel a Kiscsillag, december 10-én a Barba Negra Music Clubban mutatja be az anyagot a fővárosi közönségnek. A mostani alapvetően klubturné, teljesen saját felépítésű műsorral, saját fénytechnikával, háttérrel, ötletekkel. A zenekar legalább 30-40 ilyen, díszlettel, meglepetésekben bővelkedő, dramaturgiailag felépített műsort tervez, de februárban várható öt-hat akusztikus fellépés is.
- Ez a Kiscsillag rocklemeze, a következő, a negyedik korong kísérletezőbb lesz, hangzásában sokkal kevésbé gitárcentrikus – vetítette előre Lovasi, aki még ez előtt szólólemezt is tervez (első ilyen anyaga, a Bandi a hegyről 2001-ben jelent meg). – Terveim szerint márciusban ülök neki a szólóanyagnak, három-négy dal már készen van, de két-három régi ötlethez is hozzá szeretnék nyúlni. Szabó Attilával, a Csík Zenekar prímásával is dolgozunk már néhány dalon, évek óta ismerjük egymást és az első szólólemezen is közreműködött. Van a fejemben továbbá egy sztorizós, egy szál gitáros önálló est gondolata is.

Zenés darab Kaposváron

December 9-én mutatják be a kaposvári Csiky Gergely Színházban Háy János és Lovasi András – a teátrum felkérésére készült – Kéz című zenés darabját. A zeneszerző elmondta, hogy e darabban szerepel a Kit simogasson? című dal, amely egy család zsigulis balatoni nyaralását idézi fel, és a Kiscsillag-lemezen Lecsó énekli.
Szintén a lemez és a musical közös pontja az Elég a maradék című kompozíció, amelyet a zenekar az albumra nagyzenekari vonósokkal rögzített. Lovasi felidézte, hogy ilyen jellegű szimfonikus hangzás a Kispál és a Borzban nem volt, kamarazenekari vonósok viszont igen, például a Dal elalváshoz és a Keringő című számban.
- A zenés darab történetének alapja Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című önéletrajzi ihletésű regénye, amely 2003-ban jelent meg. A sztori egy fiúról szól, aki fellázad, ki akar törni a falusi szürkeségből, a szabadságot a nagyváros és a gitározás jelenti számára. Több próbán is ott voltam, a zene élőben fog menni, szerintem jó lesz – állította.
A darabban Mészáros Ádám és Császári Gergely fog élőben gitározni, Drapos Gergely basszusgitározik és Gáspár Gergő dobol.

MTI

A Motiva zenekar az évek alatt egyre nagyobb népszerűségre tett szert, szinte már országosan is ismertek. Az együttes életéről, Szathmári Tamást és Kovács Nórit kérdeztük.

1. Mikor és hogyan alakult a zenekar?

Tamás: A zenekar folyamatosan alakul, mindig befogadunk valami újat, vagy épp elhagyunk valami mást. Nagyon hasonló az elképzelésünk Nórival arról, hogy mit képviseljen a zenekar és hogy ez nagyjából milyen hangzást hoz magával, de ezen kívül nyitottak vagyunk mindenre. Lehet hogy holnap találkozunk egy zenésszel, akivel kicsit más ízt kap a stílus. Az alakulásra jó példa hogy idén remek népzenész lányok és egy gitáros csatlakozott a csapathoz.

Nóri: A zenekar 2008 végén alakult. Már jóval előtte foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan lehetne a népzenét és a mai pop kultúrát szerencsésen összeilleszteni. Így született az ötlet, és ehhez kerestem tehetséges zenészeket. Nem tudok olyan popzenekarról, ahol népzenei gyüjtéseket használnának fel eredeti formában, tehát úgy látszik sikerült újat, egyedit alkotni.

2. Ti sok produkcióban dolgoztok, hogyan egyeztethetö ez össze a Motivával,
hogyan osztjátok be az idöt?

Nóri : Minden csak elhatározás kérdése. Ami fontos az ember életében, arra szakít elég időt. A Motiva zenekar pedig szerintem mindkettőnk értékrendjében az első helyen van.

Tamás: Én hajlamos vagyok nagyon túlvállalni magam, de a Motiva olyan feladat amivel szívesen és eredményesen töltöm az idömet már több mint 3 éve, tehát komolynak tünik a dolog. Nem haszontalan ugyanakkor az egyéb tevékenységeimre fordított idö sem, nem csak tanulok belöle, de például a filmkészítéssel kapcsolatos tudományomat közvetlenül a zenekar szolgálatába tudtam állítani.

3. hogyan születnek a dalok?

Először általában a népdal, vagy egy saját szöveg, dallam születik meg, és utána megpróbáljuk elképzelni, milyen hangszerekkel, milyen hangzással tudnánk legtökéletesebben visszaadni mindazt, amit gondolunk a dalról, amilyen érzéseket kelt bennünk.Sok népi hangszert is használunk a hangszerelésben.Sokszor az Erdélyben gyűjtött élményeinkből táplálkozunk.

Tamás: Szépen. Például a Kisírom magamat kezdetü számunk nagyon hagyományosan, zongora mellett ülve született. Zongoráztam valamit, Nóri énekelt hozzá, aztán igazodtunk egymáshoz és végül kialakult a dal. Újabban egy barátunk Barnabás is segít a végsö keverésben, és néha beletesz olyan finomságokat a hangszerelésbe ami nekünk eszünkbe sem jutott volna.

4. Meg tudjátok határozni milyen müfajt képvisel a zenekar? Mi a
véleményetek erröl a müfajról? divat, üzlet, vagy fellángolás?

Tamás: Érdekes a kérdés, én is kerestem erre a választ magamban az utóbbi években. Szerintem a népzene soha nem ment ki a divatból, csak a kultúra különbözö szeleteiben volt jelen. Pár száz évre visszatekintve a falusi mindennapok zenéje volt ez, de már az akkori klasszikus zene is merített belöle. Így volt ez mindig, megjelent a rockzene, a jazz, és sorolhatnám, minden stílusban van és volt képviselöje a népzenei befolyásnak. Az a stílus amivel mi keverjük azt én úgy nevezem, hogy “jóindulatú pop”.
Hogy mennyire üzlet? Sajnos ha valaki egy népdalból merít témát a lemezére akkor szinte alig keres vele pénzt mint szerzö, hiába dolgozta ki mesteri és egyedi módon a dalt. Ebben az értelemben két akkordra egy halandzsa szöveg eléneklése sokkal jobban fizet.

Ami a fellángolást illeti, én városi emberként teljesen elektronikus területröl érkeztem, magamon tudom megfigyelni hogy mióta a népzenéhez közelebb kerültem, megfordultam Erdélyben, Felvidéken, láttam hogy hogyan örzik az ottani egyszerü emberek azokat a hagyományokat amiket mi Magyarországon már régen elcseréltünk egy gorenje hütöszekrényre, azóta új jelentést kapott egy-egy régi magyar dal. Nem hiszem, hogy ez nyom nélkül elmúlna, különösen, hogy ezzel a szemlélettel egy zenész még jobban átérzi hogy tulajdonképpen küldetést is teljesít amikor a népzenét életben tartja.

Az angol mintára készülö popzenéket ma már üresnek érzem, ha nem töltik meg valamilyen helyi tartalommal, még akkor is ha technikailag egyébként szépen van megvalósítva.

5. Hogyan fogadja a közönség az élö koncerteket?

Tamás : általában a második sortól már együtt éneklik velünk idösek és fiatalok egyaránt. A népdal feldolgozásának a jó oldala az az, hogy nem kell elmagyarázni miröl szól. ezt a zenét nagyon gyorsan befogadja a közönség.

6. Mik a tervek a jövöre nézve, mik a céljaitok ?

Nóri : Szeretnénk a zenénket minél több emberrel megismertetni. Népszerűsíteni dalainkon keresztül a hagyományainkat, értékeinket.

Tamás : Tudom, hogy nagyon prózai lesz amit most mondok. Vannak konkrét elképzeléseink, merre tovább, de szerintem nem szabad az egészség rovására túlhajszolni magunkat, nekem egy harmonikus munka-pihenés arány lenne az álmom. most nem ritka hogy 20 óra felett hajtok egy nap.
………

7. Egyik számotokban együtt énekel Nórival Józsi bácsi. Meséljetek erröl a
dalról és Józsi bácsiról

Nóri : Kovács Józsi bácsival pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg Erdélyben, egy Szék nevű községben. Népdalokat gyűjtöttem tőle. Nagyon megfogott a bácsi közvetlensége, gyönyörűen énekelt, életvidám volt és igaz magyar ember. Az egyik énekét később feldolgoztuk a Szerelem, szerelem c. dalunkban, ahol Józsi bácsi hangját is felhasználtuk. Mikor megmutattuk neki a végeredményt, megkönnyezte és azt mondta: Kislányom nekünk több ilyen közös nótát kell énekelnünk, mert nagyon “összestimmol” a hangunk. Később videóklip is született a dalhoz, amelyben Józsi bácsi is szerepel, és ez rendszeresen látható, kérhető például a Duna tv Kívánságkosár című műsorában.

8. Kinek szól ez a zene? az idöseknek nem túl fiatalos, illetve a fiataloknak nem túl unalmas, öreges a népzenék világa?

Szerintem minden korosztály megtalálja a zenénkben a számára kedves, értékes zenei motívumokat, szövegeket. Az idősebb korosztály szívesen nosztalgiázik, ismerős dallamok csendülnek fel az emlékezetükben. A fiatalok pedig belekostolhatnak népi gyökereink kultúrájában, mégsem egy direkt, hanem egy számukra sokkal fogyaszthatóbb zenei közegbe ágyazva, ezáltal nem elutasítják, ha nem befogadják, sőt megszeretik ezeket a dalokat.

9. “Belenyúltok” a népdalokba, vagy igyekeztek megtartani az eredeti szerkezetet ?

Nóri: A dalok egy részén nem változtatunk, mert úgy szép, úgy kerek, ahogy azt már valaki megfogalmazta. A mai krosztály is teljesen azonosulni tud vele, érti.
Más dalokat kisebb, nagyobb mértékben megváltoztatunk, saját zenei közegünkbe formáljuk. Újabban pedig születnek saját dalok, szövegek, amelyek főleg a saját, megélt élményeimből táplálkoznak.

Tamás: Volt, hogy nem is ismertem az eredeti dalt, és a saját harmóniavilágomból tettem alá valamit, ami aztán Nórinak is megtetszett. Érdekes játék ez. Hogy öszinte legyek nagy segítség a népdal a zeneszerzésben, mert túl nagyot tévedni nem lehet. ha jó szándékkal és érzékkel állunk hozzá akkor a végeredmény biztos hogy szép lesz.

10. Az ilyen zenekarokat mindenki a Nox-hoz hasonlítja. Ismeritek, figyelitek a müfajt? Mi az amit hallgattok? hogy tetszenek mások munkái akik a népzenét hasonlóképpen alkalmazzák? vannak példaképeitek?

Nóri: már több, mint húsz éve népzenei berkekben mozgok, ezért nagyon sok olyan zenekart ismerek, akik népzenei feldolgozásokat muzsikálnak, készítenek. Példaképeim azok az adatközlők, nénik s bácsik, akik megosztják velem népdalaikat egy-egy gyűjtés során.
Hangzásukban, akik nagyon megfogtak, Enigma, Deep Forest, akik jóval korunk előtt jártak a népek zenéinek feldolgozásában, és csak később szivárogtak be hazánkba ezek az elektronikus hangzások.

Tamás:
Én kísérletezöbb kedvü vagyok, néha elvarázsol egy elektronikus hangzás, aztán Nóri húz le a földre azzal, hogy ez rajtam kívül nem sokakat fog érdekelni így aztán kidobjuk. Dédelgetek magamban egy kicsit elvontabb hangvételü közös dalt, de lehet hogy soha nem lesz erre idö.
Teljesen érthetö a Nox „skatulyázás”, mindenki megkapja akinél szintetizátor van a színpadon és táncolható népdal szól. A Nox ennek a müfajnak az úttöröje és legsikeresebb képviselöje volt itthon, nagyon profi és színvonalas produkció, érthetö hogy mindenkiben nyomot hagyott. Aki nem jártas a komolyzenében könnyen összekeveri Mozartot Wagnerrel, de akár Lehárral is. Aki viszont mélyebben belehallgat az egyes zenekarok munkáiba és megismeri azt, hallhatja a különbséget.
A mi zenekarunk amiatt más talán a többitöl, hogy amit hallunk nem popéneklés népdal dallamára, hanem Nóri tényleg a több száz éves hagyományos népdaléneklést tárja elénk.
Én zenei mindenevö vagyok, és ez nem csak a nyitottságomból ered, hanem úgy gondolom képes vagyok felfogni a zene valódi mondanivalóját függetlenül annak stílusbeli csomagolásától. Kedvelem a bonyolult ritmusú és dallamú energikus zenéket, de ennek a rossz oldala az, hogy sokára tanultam meg, hogy hogyan kell tisztán hangszerelni, mi az ami valóban elörevisz egy dalt. Lehet, hogy ha Nóri nem csapna a kezemre akkor a progresszív jazz polcról lehetne leemelni a lemezünket az üzletekben.

Ami a kortársainkat illeti, meg kell említenem a Balkán Fanatik együttest, a hangszereléseik, ritmusaik példaértéküek, különösen a korai idöszakban, vagy a Holdviola zenekart, akik a súlyosabb dalaikkal nagyon különlegeset alkottak, és mivel kortársaim, amikor a zenéjüket hallgatom akkor magamban visszabontom az összegyúrt hatásokat amiböl építkeznek, tehát úgy érzem, hogy az a zene az egyik legjobb ismerösöm.

11. Ejtsünk pár szót az új videóról. Hogyan készült, miröl szól?

Nóri : Igazán nem akartunk semmit megfejteni ebben a klipben, sem nagy életigazságokat mondani. Egyszerűen egy vidám, néhol vicces, könnyen emészthető történetet próbáltunk bemutatni, hogy mosolyt csaljunk az emberek arcára. A felvételeket júniusban rögzítettük, és ezúton is szeretnénk megköszönni annak a sok szereplőnek, akik teljes odaadással közreműködtek a klip elkészítésében.
A történetben egy piros boríték kalandos útját követhetik a nézők, de hogy mi van a levélben, az maradjon titok a klip végéig.

Tamás : Meglepetés volt nekem a forgatás. Mivel operatörként jópár tucat klip forgatásán vettem már részt, ezért csak mosolyogtam amikor Nóri a szervezésröl és a történetröl beszélt, de a forgatási nap végén megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mindent kitalált megszervezett, levezényelt és egy jópofa klip teljes nyersanyaga ott volt a gépeken.

A zenekar honlapján a videók, zenék megtekinthetök, meghallgathatók.

http://www.motivamusic.hu

Közösen dolgoztok egy új albumon, ami a megfogalmazásotok szerint “egy modern poplemez lesz”. Lehet még bármi egyebet tudni erről az együttműködésről?

Kozma Orsi: Korábban már megjelent két közös lemezünk, ennek folytatásának szánjuk az új anyagot. Egyelőre két dal és ezeknek remixei készültek el, amely így egy mini ep-nek felel meg. Magáról az egész nagylemezről még nem beszélhetek, mert Krisztián kitalálta, hogy Robyn után szabadon mi is apránként adagoljuk a számainkat. Elsőként a Szupererő, valamint a Csillagfénycímű dalok hallgathatók meg. Emellett két remix készült még el, melyek közül az egyiket a Neóból ismert Milkovics Mátyás készítette, a másik pedig inkább egy újragondolás, melyet a Quartetemmel csináltam kicsit jazzes felfogásban. Szórakoztató popzenét szeretnénk csinálni, olyat, amilyet mi szívesen hallanánk a rádióban.

Robyn a zenében is inspirációt jelentett, vagy csak a lemezmegjelenés útján követitek?

KO: Szeretjük Robynt, de igazából mi arra törekszünk, hogy ne nyúljunk közvetlenül senkitől.

Szakos Krisztián: Nekem nagyon megtetszett, hogy kis csokrokban kínálta az új dalait, okozva ezzel némi frissességet, valamit fenntartotta az érdeklődést a következő kiadványig. Mi azt gondoljuk, manapság 45 perces albumban gondolkodni luxus, hiszen a zenehallgatók zöme húsz percnél több időt nem bír rááldozni zenére, úgyis belecsörren egy telefon, vagy közbejön valami fontos dolog. Négy dal esetében egyszerűbb felébreszteni a kíváncsiságot.

Tehát már ti sem hisztek a hagyományos album formátumban?

SZK: Nagylemezt eladni a mi zenénkkel gyakorlatilag lehetetlen, innentől kezdve csak költség, és vesződés van vele: gyártás, promóció stb. Aki szerintem kíváncsi és aktív zenehallgató, az nyilván a laptopján/okostelefonján egy gombnyomással eléri azokat a fórumokat, ahol új zenéket találhat. Ha belebotlik a mi új zenénkbe, az nagyon jó, de nem áltatjuk magunkat, hiszen tudjuk, hogy naponta több ezer új zeneszám jelenik meg a világon, ezzel pedig elég nehéz versenyezni.

Szupererő by Orsi Kozma

Csillagfény by Orsi Kozma

Szupererő (IO Version) by Orsi Kozma

Csillagfény (KOQ Version) by Orsi Kozma

Mi volt a fő zenei elképzelésetek ezzel a lemezzel?

SZK: Alapvetően az egyszerűségre törekedtünk, érthető, mégis izgalmas, modern zenét szerettünk volna alkotni. Továbbra is magyar nyelven énekel Orsi, ám érettebb, konkrétabb dalok születtek. Orsi úgy énekelt, mint még soha: nem cizellálta és profiskodta túl, megjegyzem, szerintem már nem is menő a hajlítgatós éneklés.

KO: Tegyük hozzá, hogy rám nem jellemző egyébként sem a túl cirádás éneklési stílus, nekünk ez nem tetszik. Nekem mostanában az egyenes éneklés a mániám: semmi hajlítgatás, semmi vibrátó, csak minél letisztultabb éneklés. Ez a jazzben kicsit máshogy működik, mert ott megvannak azok a frazírok, amiket illendő használni, de ott sem azokra a figurákra törekszem mindenáron. A mondanivaló a lényeg, nem pedig a körítés. A két dal közül egyébként az egyik a késői nyolcvanas évek világát idézi, a másik pedig abszolút táncolható popzene. Néha Krisztián elvetette a sulykot a hangszerelésben, és kezdte túldíszíteni a dalokat, úgyhogy vissza kellett fogni. Az volt az elképzelésünk, hogy inkább kevesebb kütyü szólaljon meg, de az acélosan.

Figyelitek a zenei trendeket, esetleg be is épül a zenétekbe ebből valami?

SZK: Amikor Orsival újból elkezdtünk dolgozni, rengeteg zenét hallgattunk végig. El akartuk dönteni, mit nem szeretnénk. Aztán, észrevettük, hogy mindig azok a dalok tetszenek, amiben csak egy dob volt, egy szinti meg egy basszus, meg persze az ének. Meg talán egy gitár. Persze, mi ennél valamivel sűrűbb zenét csináltunk, de azért egy szép jelzővel élve “bunkósodott” a zenénk. Ránk amúgy is jellemző volt, hogy könnyűzenén belül túl harsányak és “fogfúrósak” vagyunk, ezáltal a rádióknál mindig kiütöttük a biztosítékot.

Mindegyiknél? A Petőfiben azért simán lemennek hasonló zenék.

SZK: Pont a minap beszéltük, hogy csak azért, mert nem rágógumi popzenét csinálunk, egyből alternatív lesz a zenénk itthon. Én mindig ez ellen hadakoztam, nem akartam “alter” lenni, de ki kell mondani, hogy lehet, hogy a mi zenénk mégis abba tartozik bele, amit az MR2 játszik. Azoktól a laikus zenehallgatóktól, akik nem szakmabeliek, rendszeresen megkapjuk, hogy “ez nagyon jó, csak olyan alteros”.

KO: Egyébként én írtam annak idején a Petőfinek egy levelet, hogy ha már kint vagyok a honlapjukon az előadóik között, akkor miért nem hallok a rádióban egy Kozma Orsi-dalt sem. Ezután végül elkezdték játszani egy számomat, de ez az eat me!-féle Sunday Girl volt, ami ugyebár egy Blondie-feldolgozás, de ezzel ők úgy érezték, hogy le is tudták a dolgot.

SZK: Még annyit erről, hogy az a tapasztalatunk, csak azokat az előadókat hívják meg fellépni nagy számban, akiknek van ismert daluk. Viszont ismert dala csak úgy lehet valakinek, ha a rádiók folyamatosan játsszák. Beszélhetnek a szakemberek bármit arról, hogy ez nem így van, mi úgy látjuk, ma Magyarországon csak a rádiókon, és a kereskedelmi tévéken át vezet az út a széles körű ismertséghez. Semmi sem mutatja jobban, mint azoknak a tehetségkutatóknak a szereplői, akik boldogan ellődörögnek egy darabig a szakmában, holott hiányzik nekik jó pár alapvető lépcsőfok.

Az nem zavaró esetleg, hogy a közönség igen nagy része Orsira inkább döntően jazz- vagy swingénekesnőként tekint?

KO: Ez nagyon érdekes, hiszen én nagyon sokáig popénekesnő voltam. Még vokalistaként csupa pop-rock produkcióban vettem részt, Koncz Zsuzsától Balázs Fecón át a Kimnowakig vagy a Tereskováig. Sőt, a Jazz + Az is egy popegyüttes volt, noha a név sokakat megtéveszthetett. Aztán amikor megkeresett a Cotton Club Singers vezetője, László Boldizsár, dobtam egy hátast, mert sose gondoltam volna, hogy swinget fogok énekelni. De ők annyira hittek bennem, és jól is éreztem magam a próbafelvételek közben, hogy igent mondtam. Nagyon hálás vagyok a Cotton Club Singersnek, mert az ott eltöltött hat év alatt rengeteget fejlődött a hangom, mezzoszopránból szopránná tornásztam fel magam, nem is beszélve a színpadi rutinról, amit adott. Valamint kiderült, hogy van egy olyan oldalam is, ami szereti a jazzt és alkalmas is vagyok rá. Amikor kiváltam az együttesből, akkor fogadtam meg, hogyha valaha közöm lesz még a jazzhez, akkor azt még komolyabban fogom csinálni, és tulajdonképpen így jött létre a Kozma Orsi Quartet, Cseke Gáborral, Hárs Viktorral és Pusztai Csabával, aki a mai magyar jazzélet kimagasló alakjai. Szóval ebbe az egészbe belecsöppentem, hiszen jazztanszakot sem végeztem, igazából magamtól tanultam meg ezt a műfajt. Engem már elég sok mindenbe beskatulyáztak, viszont szerintem van annyira karakteres hangom, hogy hiteles tudjak lenni bármilyen műfajban. A habitusom, a hangom sok lehetőséget rejt még magában.

Az eat me!-ben is énekeltél, lemezetek is jelent meg, azóta viszont mégis kiléptél. Mi történt?

KO: Ez egy nagyon fájó pont az életemben. Az eat me!-nek öt évig voltam a tagja és nagyon jó zenét csináltunk együtt. Volt is egy kezdeti felívelése az együttesnek, így játszottunk a Morcheeba és a Nouvelle Vague előtt is, de aztán megtorpantunk. Vagy amiatt, mert nem volt megfelelő menedzsment, vagy nem tudom miért, de kevés emberhez jutott el az eat me! munkássága, én pedig belefáradtam abba, hogy hiába jók a dalok és jó a zenekar, nem történik semmi. Egy éve már folyamatosan próbáltam kiszállni a zenekarból, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, mert szeretem a srácokat és, mert hátha majd most… Ám amikor a billentyűs írt egy emailt, hogy kilép, akkor felbátorodtam és én is kiléptem. Ők azóta is tolják, billentyűst már találtak, énekest tudtommal még nem, de kívánom nekik, hogy tudják folytatni.

Akkor most a szólólemezen és a Kozma Orsi Quarteten kívül másban nem is dolgozol?

KO: Nem, ez a kettő most nekem bőven elég. Ha érkezik a jövőben bármiféle megkeresés, hogy vendégeskedjek valami produkcióban, azt örömmel megcsinálom, de komolyabban más mellett most nem hiszem, hogy el tudnék köteleződni.

Felléptél idén a Sziget Nagyszínpadán is a Gesztivál keretében…

KO: Igen, de ha bárki azt várja, hogy én is beállok a sorba és szidni fogom Geszti Pétert, az csalódni fog. Úton-útfélen ebbe botlok, hogy mindenki Pétert szapulja, én viszont dolgoztam vele pár évig és pontosan tudom, milyen ember. Tény és való, hogy alaposan megosztja a magyar közvéleményt, de én csak jót tudok róla mondani, az irigységgel pedig nem tudok mit kezdeni. Érdekes egyébként, hogy amikor olvastam beszámolókat a Gesztiválról, ott sem magukat az együtteseket vagy a produkciót szidták, hanem magát Gesztit. Például a Jazz + Az produkcióját békén hagyták. Nekem pedig nagyon jó érzés volt ott lenni, nem minden nap lép fel az ember ekkora színpadon. Olyan volt az egész, mintha tegnap váltunk volna el egymástól a többiekkel, és büszkén vállalom az életemnek ezt a részét.

Az utóbbi időben a legtöbb, zenészekkel készített interjúban elhangzott a “nem akarok folyton panaszkodni, de” kezdetű mondat. Ti is pesszimisták vagytok?

KO: Tény, hogy nem könnyű. Ma már a kiadók nemcsak a lemezeladás után kérik el a jogdíjhányadukat, hanem a zenekari gázsiból is, valamit a klipek játszásából is. Egy előadó minden szinten le van húzva.

SZK: Alapvetően probléma, hogy megszűnőben van az úgynevezett zeneipar. Itthon végképp, de ez a jelenség az egész világot sújtja. Pedig tíz évvel ezelőtt még csodásan mentek a dolgok. Azóta beragadt egy rossz modell, és az pörög körbe-körbe. Pedig szerintem volna fizetőképes kereslet a zenére is, ám a jónép inkább olcsó celebek által írt könyveket vásárol, pedig egy cd még kicsivel olcsóbb is. Elterjedt az a nézet, hogy a zene csak úgy kinő a fűből. A torrent például bennünket az Orsival nem befolyásol, úgyhogy nem lehet ránk fogni, hogy a nagy lemezaladásokat a torrent miatt bukjuk. Viszont én láttam tavaly híres magyar énekes torrentparáját, érintett is, és azért ez már nem mindegy. Elhal az iparág az ipar alól: pedig nagyon felfejlődtek az itthoni produkciók. Jó magyar együttesek vannak, jók a klipek, az imidzsek, szóval minden készen állna a sikerhez.

KO: A kicsit borús zenei helyzet ellenére mi nagyon bizakodóak vagyunk. Nagy odaadással készültek a dalok, igyekeztünk nem öncélúan hozzáállni a dologhoz, ugyanakkor azt is szeretnénk, ha sok emberhez eljutnának ezek a számok.

Az előbb már említettétek a tévés tehetségkutatókat, ez a jelenség mennyiben érint benneteket?

KO: Nem hiszem, hogy foglalkoznunk kell ezzel.

SZK: Szeptemberben indul az RTL-en egy újabb műsor, X2 néven. Annyira bejött az első, hogy fel lehet készülni, ez most milyen lesz. Megint minden erről fog szólni, nagy hatékonysággal be fognak iktatni a köztudatba egy csomó új előadót. Még jobban telítődni fog az amúgy sem kicsi “szakma”. Emellett félő, hogy az igénytelenségi mérce ismét lejjebb csúszik, és olyan dúlás lesz majd az agyakban, hogy márciusra csak az Iminimi Szeminimi megy majd a rádióban, figyeljétek meg.

Ha már itt tartunk, sokat dobtak a kereskedelmi tévék Fluor Tomi népszerűségén is, és az ő zenéit szerző Pixa nagyon elismerően nyilatkozott rólad.

SZK: Igen, dolgozunk is együtt, Pixa zseniális. A közös pont kettőnkben egyébként annyi, hogy zenei produktumot hozunk létre, más nem igazán egyezik bennünk. Ő és a produkciók, melyekben részt vesz, alulról jönnek. Mindent egy kis csapat csinál, egyszerűbb körülmények között készítik a dolgaikat, ám egy nagyon professzionális, jól eltalált új struktúra az övéké. Én pedig fentről jövök, egy teljesen másik világból és nagyon megtetszett, ahogy dolgoznak. Ők egy nagyon kreatív csapat, és tőlük bármi jön ki, az működni fog, függetlenül attól, hogy ez most nekünk tetszik vagy sem. Nyilván nem leszek túl népszerű ezzel a mondatommal, de Pixa, Fluor, SP, ők mind most mutatják meg a berögzült magyar zeneiparnak, hogy ez az egész hogyan is kéne, hogy menjen.

Ahogy az előbb Orsi beszélt róla, hogy dolgozott egy a közönséget megosztó emberrel, te is szoros munkakapcsolatban vagy egy másikkal, Ákos személyében.

SZK: Közös mindkettőjükben, hogy nagyon sikeresek, és ezért cseszegetik őket – a siker irigységet szül, ezt megfigyeltem már sokszor. Az egyiket zsidózzák, a másikat nácizzák, ám nagyjából ugyanabból a koraszakból érkező, sikeres emberekről van szó. Minden ízlés kérdése, mert hiába nem tetszik esetleg nekem, amit a Geszti csinál, azt nem lehet elvitatni, hogy nagyon tud bánni a magyar nyelvvel, és stílusos. Ákos tök ugyanez. Mint minden karakteres ember, ő is általában megosztó személyiség. Sokan nem szimpatizálnak vele. Ám ennél sokkal többen évek óta rajonganak érte, a tenyerén hordja a nagyszámú közönsége. Azt tudom mondani, tessék utánuk csinálni.

Amióta utoljára ti ketten együtt dolgoztatok, több év is eltelt. Változott emiatt bármi is?

KO: Krisz stúdiója új helyre költözött, szerzett új kütyüket. Észrevehető, hogy mindketten sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban, így érdekes volt látni, mennyire változik velünk a zenénk is. Elsőként például egy Nine Inch Nails-feldolgozást vettünk fel, The Great Destroyer címmel. Egy korábbi Müpá-s koncertemen játszottuk már ezt a dalt, és azóta szerettem volna, hogy stúdióban is elkészüljön.

SZK: Én konkrétan halálra izgultam magamat a dal fogadtatásán, pedig elég sok zene jelenik meg a kezeim közül. Ezt mégis annyira a magunkénak éreztem, hogy rettegtem az első közönségreakciótól.

Tényleg befolyásolnak a kommentek benneteket?

SZK: Én gyűlölöm őket, ám mégis nyughatatlanul várom az első hármat. A többi az már általában torzítós.

KO: Egyébként ezzel a NIN-feldolgozással még azokat is megleptük, akik tényleg fanyalgók. Nekem kicsit elégtétel volt, hogy sokan azt se nézték ki belőlem, hogy egyáltalán ismerem a Nine Inch Nailst.

Ennyire fontos alapélmény mindkettőtöknek a Nine Inch Nails?

SZK: Igen, mindkét pesti koncerten ott voltunk, és a Szigeten Ákos és Gerendai Károly jóvoltából bemehettünk a buli előtt a backstage-be.

KO: És Krisztián együtt pisilt Trent Reznorral! Még meg is szólította, hogy “Hi Trent!”, ő meg visszaköszönt. [nevet]

SZK: Igen, ez így volt. Én tényleg sokat kaptam a Nine Inch Nailstől, megtaláltam benne a technika és a speckó lelkület tökéletes egységét, és mivel alapvetően rajongó típus vagyok, nekem Trent Reznor a posztersztárom. Amikor megkapta az Oscart, szabályosan meghatódtam.

Van még ehhez hasonló közös inspiráció?

KO: Nagyon kell ezekkel vigyázni, mert ha az ember nagyon sokat hallgat valamit, akkor az beivódik észrevétlenül és olyan, mintha lenyúlná. Manapság ugyanis minden a hangzásról szól. Például nagyon tetszett Katy Perry ET című számának egy dubstep remixe, ami majdnem híresebb lett, mint az eredeti, és Krisszel napokig hallgattuk.

SZK: Nagyon vonzó volt, akartam olyat csinálni, de még időben felemeltem az ujjam, és azt mondtam: a dubstep egy hónap múlva gáz lesz. Nem akarok lejárt szavatosságú zenét készíteni. Most minden nagyon technicista, ez a jövő.

KO: A mi lemezünkön reméljük, nem esünk abba a hibába, hogy feltétlenül 2011-es hangzású zenét akarunk csinálni. Igyekszünk időtálló muzsikát alkotni.

quart.hu

A VOLT-os koncert előtt Gareth McGrillen és Ben Mount mesélt nekünk dalszerzésről, inspirációról és az In Flames-ről.

- Rengeteg különböző jellemzést lehet olvasni a stílusotokról, ezen a fesztiválon például „dark drum’n'bass”-ként is emlegették a zenétek. Mi volt a legjobb és a legborzasztóbb elnevezés, amivel eddig találkoztatok?

Ben: - A legjobban az tetszett, amivel az idei Download fesztiválon harangoztak be minket. Valahogy így hangzott: „Lehet, hogy a közönség nem fogja annyit hallgatni a Pendulum zenéjét, mint a Slayerét, de pont olyan keményen fognak zúzni rájuk, mint a Slayerre”. Ennek nagyon örültünk!

Gareth: - Nem is tudom, vannak tök jók, és persze vannak rosszak is, de azokról megpróbálok tudomást se venni. Komolyan, nem is emlékszem egyre sem. Csak elolvasom ezeket gyorsan, aztán egyből ignorálom is.

- Hogyan születik egy Pendulum-dal?

Gereth: - Vagy előre megvan a koncepció, és úgy látunk neki, vagy minden egy ötlettel kezdődik, amit leírunk vagy felveszünk, aztán szépen abból építkezünk. Általában sokat válogatunk a különböző felvételek, ötletek közül, aztán továbbítjuk őket Bennek vagy Kevinnek, hogy ők is adják hozzá a saját részeiket. Persze attól is függ az egész, hogy van-e valami konkrét célunk a dallal. Például a nemrég kiadott remixünknél, amit a War of the Worlsdhöz a Glastonbury fesztiválra készítettünk, tudtuk pontosan, hogy mit akarunk, és egyenesen azt is csináltuk.

Ben: - A Pendulumban egy dal születése egy hosszú-hosszú folyamat. Hetekig, hónapokig is eltart, amíg pofozgatunk egy számot.

- Dolgoztatok már fel Metallicát, Coldplay-t és Led Zeppelint is. Hogyan választjátok ki ezeket a dalokat?

Ben: - Jöhet bármi, amivel ki tudjuk akasztani az embereket! Vagy persze olyan dalok, amik nagyon tetszenek. Sokszor előfordul, hogy egy konkrét célból készül a feldolgozás, ilyenkor pedig eleve adott, hogy miből készítjük.

- Készítettetek egy dalt közösen az In Flames-szel. Könnyű volt megnyerni őket?

Gareth: - Túl könnyű is! Azt hittük, hogy nemet fognak mondani, hogy utálnak minket, és le se szarják a lemezeinket, aztán kiderült, hogy Anders nagy rajongónk, megmutatta a zenénket a többieknek, és már ott is voltak a stúdióban.

Ben: - Nagyon barátságos, jó fej srácok!

- Ha ilyen jól kijöttetek egymással, egy közös turné nem merült fel? Vagy az túl merész elképzelés lenne?

Ben: - Az lenne, mivel szerintem elég kicsi kettőnk közönségének a közös metszete, és valószínűleg nekik azért nincs is olyan nagy táboruk, mint nekünk. A mi rajongóink közül sem biztos, hogy túl sok embert szórakoztatnának. Pont ez a szépsége azonban a közös dalnak! Zeneileg sok közös pontunk van, mégis két külön világ vagyunk, amit így össze tudtunk hozni, de egy turné során mindez már nem működne.

- Inkább az elektronikus, vagy a metál zenéből nyeritek az inspirációt a saját dalaitokhoz?

Ben: - Mindenképp az elektronikus zenékből inkább, de persze azért sok metált is hallgatunk. Ha konkrét zenei hatásokról beszélünk, az sokszor a pillanat műve, és nálunk gyakran hétről hétre változik. Ami igazán fontos, hogy ha zenét írsz, minél több minden legyen rád hatással, és ezek folyamatosan változzanak, újuljanak meg.

Gereth: - Minden változik, nálunk meg a Pendulumban főképp. A következő album egy következő lépés kell, hogy legyen az evolúcióban.

- Valahol nyilatkoztátok is, hogy a 3. lemezetekre az első kettő hatott. Ezek szerint a negyedikre a harmadik fog?

Gereth: - Igen! Amúgy ez az, amit már vagy milliószor elmondtam, de senki se figyelt oda rá, te vagy az első, köszönjük!

- Hogy álltok új dalok terén? Írtok dalokat a turné alatt?

Gereth: - Igazából nekiláttunk már a dalszerzésnek, és van is rengeteg ötletünk, de úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kis szünetet…

Ben: - Van minden a tarsolyunkban, house, metal, dubstep, drum and bass…Szóval zenét folyamatosan írunk, egy album elkészítése azonban már más dolog, és nem is akarjuk most Rob és Gareth nyakába varrni. Már vagy 5 éve turnézunk, úgyhogy szeretnénk kicsit hazamenni előbb.

Gereth: - Igen, mindenképp! Nekem van egy gyerekem, és nem szeretném, ha úgy nőne fel, hogy nem ismer engem…

- A legutóbbi lemezeteken fúvósok is szerepelnek. Nem terveztétek bevonni őket a turnéba esetleg?

Ben: - Volt egy speciális A Radio 1-es koncertünk, ahol szerepeltek, és az tök jó volt, de turnéra nem terveztünk ilyesmit. Talán majd egyszer, nem lenne rossz…Amúgy a klasszikus zenészek piálnak a legtöbbet, tudtad? Rosszabbak, mint a rockerek, ezt hallottam.

- És ti szoktatok koncert előtt inni?

Gereth: - Áááá, dehogy, mi soha! (mosolyog)

- Olvastam valahol, hogy összeírtatok egy hosszú listát, és végül a Pendulum maradt, így jött a zenekar neve… Emlékeztek, hogy mik voltak még azon a listán? 

Gereth: - Nálunk minden ilyen demokratikusan zajlik, ha szavazni kell valamiről, úgyhogy folyton listákat írunk. Időnként még a dalszövegeket is így választjuk ki, és minden mást. Egyre csak rövidítjük és rövidítjük a listákat, mígnem marad kettő, ami közül választunk. A Pendulum név is pont így született, de már nem emlékszem, hogy milyen más ötletek voltak, pedig nemrég jött szóba pont ez. Csupa hülyeség volt, pont, mint a Pendulum.

est.hu

- Már vagy évszázadok óta turnéztok…Van valami túlélési praktikátok?

- Igen, „vagy 27 éve” úton vagyunk, és azóta a túlélés szakértői lettünk, hiszed vagy sem. A kulcsszó a pihenés, a jó kaják, és még egyszer a pihenés. Ha tudsz időt keríteni a pihenésre, akkor minden rendben lesz.

- Ha majd véget ér a körút, mit gondolsz, meddig fogjátok bírni koncertezés nélkül? 

- Amint véget ér a turné, egy vagy két hónapig biztos, hogy mély depresszióba fogunk zuhanni. Tudod, mi igazán szeretünk úton lenni és zenélni az embereknek. Hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk nyílik körbeutazni a világot, és hogy ennyi ember van, akivel megoszthatjuk ezt az élményt. Szerencsések vagyunk, és ezt sosem fogjuk elfelejteni, szóval ha lehetőségünk nyílik játszani, nagyon nehezen tudunk nemet mondani. Mindenképp nehéz lesz leállni az év végén.

- Még mindig lázba tud hozni titeket, hogy egy fesztiválon különböző embereknek játszotok, vagy jobban szeretitek az önálló koncerteket? 

- A saját koncertek azért mindenképp jobbak, hiszen az a te bulid, és mindenki miattad megy. Ennek ellenére a fesztiválok is fantasztikusak, és még mindig jó érzés, ha valaki egy másik banda miatt megy, de megnéz titeket, és azt mondja: Tudod mit? Ez nagyon fasza, tetszik nekem! Ez mindig egy kihívás, amit szívesen veszünk, és nagyon élvezünk.

- Ha van egy szabadnapotok, szívesen maradtok is fesztiválozni? 

- Változó, attól függ. Számunkra minden egyes nap olyan, mint egy fesztivál, úgyhogy azért általában inkább pihenünk ilyenkor. Ahogy korábban is mondtam, ez nagyon fontos, hogy aztán erősek legyünk a következő fellépésre. Persze időnként maradunk, és megnézünk olyan bandákat, amiket korábban nem láttunk még. Ha adottak a lehetőségek, kipihentek vagyunk, és egy olyan előadó lép fel, akire kíváncsiak vagyunk, akkor mindenképp maradunk.

- Van olyan banda, amit igazán szeretnél élőben látni, de nem jött még össze? 

- Igen, mindig van ilyen! Most például itt van Deadmau5. Mindannyian imádjuk, és persze, hogy a végén pontosan ugyanabban az időpontban lépünk fel, amikor ő. Mindig! Ha ugyanazon a fesztiválon vagyunk, szinte garantált, hogy teljesen ugyanakkor lépünk színpadra. Szóval sajnos még sosem láthattuk élőben, de nagyon szeretjük a zenéjét.

- Ha mégis eljuttok egy koncertre, tudjátok úgy élvezni, mint régen, fiatal korotokban, amikor még nem voltatok ismertek, és jártasok a zeneiparban? 

- Most már teljesen más az egész. Amikor mondjuk 14 éves vagy, és alig vársz egy koncertet, minden olyan különlegesnek és varázslatosnak tűnik. Most, hogy már ebből élünk, látjuk, hogy hogyan is zajlanak azok a dolgok a színfalak mögött, amik korábban misztikusnak tűntek, és hogy miként áll össze egy show. Emiatt már teljesen máshogy nézzük a koncerteket. Próbálunk mindig tanulni, figyeljük, hogy a különböző előadók hogyan állítják össze a műsorukat, sokszor nagyon érdekes belegondolni, hogy miért így vagy úgy csinálják. Szóval mindenképp más, de nem rosszabb és nem is jobb, mint korábban.

- Mikor érezted először, hogy komolyra fordultak a dolgok a zenekar körül? 

- Nem tudom, hogy erre rá lehet-e valaha is igazán ébredni. Természetesen látom, hogy rengetegen vannak a koncertjeinken, hogy ismerik a dalszövegeket, és átélik a zenénket, kapcsolódnak hozzá. De ha egy bandában vagy, a legfontosabb mindig az előtted álló munka, és hogy azt elvégezd. Nem igazán gondolkodsz azon, hogy mit értél el addig. Inkább azon jár az agyad, hogy mi áll előtted, és hogyan juthatsz egy következő szintre. Szóval a válaszom egyszerre igen és nem; igen, észrevettem, hogy körbeutazzuk a világot és ismernek minket az emberek, viszont úgy érzem, hogy még mindig nagyon keményen kell küzdenünk, hogy előrelépjünk.

- Mi a helyzet az új dalokkal? A legutóbbi nagylemezetek közel két éve jelent meg… 

- Van rengeteg új dalunk, de ki tudja, hogy mikor vesszük fel őket, és mikor lesz belőlük egy album. Ez egy nagy meló, amihez komoly beszélgetések kellenek. Minden egyes lemezünk előtt heteket töltünk csak beszéddel. Átrágjuk, hogy milyen irányba haladjunk, és hogy egyáltalán megcsináljuk-e tényleg a korongot. Egy lemez elkészítése egy komoly érzelmi folyamat, ami nagyon sokat kivesz az emberből. Egyelőre a legutóbbi albumunkra koncentrálunk, amit az év végéig fogunk turnéztatni, és még csak július van. November végéig vannak lekötve koncertjeink, de valószínű decemberre is lesznek még bulik, szóval meglátjuk. El tudom képzelni, hogy készítünk egy újabb lemezt valamikor, de túl korai még beszélnünk róla. Szükségünk van egy kis pihenőre. Szóval, ha lement ez az év, minden bizonnyal tartunk némi szünetet.

- Igaz, hogy készítettél már saját gitárt is? 

- Igen, sőt, azóta több is van, az édesapámmal együtt készítettem őket. Ezek közül az elsővel játszottam fel az A Beautiful Lie egyik dalát, a Saviort.

- Koncerten mégsem lehet látni a kezedben… 

- Igen, a színpadon nem használom, mivel ha valami baja esne turné közben, biztos, hogy nagyon kiakadnék. Túl értékes ahhoz, hogy magammal vigyem, de otthon gyakran játszom rajta, ott a helye. Az első gitárom, úgyhogy különleges a számomra.

- Annak idején majdnem felhagytál a zenéléssel. Tényleg komolyan gondoltad ezt akkor? 

- Igen. 3 éves koromban kezdtem hegedülni, így egészen kicsi korom óta koncertezek. Aztán amikor felfedeztem a gitárt, abbahagytam a hegedülést. Persze ez nem azt jelenti, hogy már egyáltalán nem játszom rajta, de rájöttem, hogy a gitár az én igazi hangszerem, egyszerűen imádom. 22 éves korom környékén azonban kezdtem depressziós lenni, úgy éreztem, hogy már túl késő van mindenhez. Detroitban nőttem fel, ami egy nagy zenész város. A rengeteg bűnözés és erőszak miatt kemény dolog itt felcseperedni, aztán amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt elképzeltem, eldöntöttem, hogy tovább kéne lépnem. Ez egy igaz történet! Még egy eBay fiókot is nyitottam, hogy eladjam mindenem. Elhatároztam, hogy holnap megszabadulok minden cuccomtól, erre aznap jött a telefon a srácoktól.(Tomónak nagy kedvence volt a 30 Seconds To Mars, akik elhívták egy meghallgatásra, majd 200 jelölt közül őt választották gitárosnak.) Ha esetleg nem hinnél az álmokban, akkor én biztosíthatlak, hogy ha valamit igazán el akarsz érni, akkor érdemes küzdeni érte, mert bármikor valóra válhat!

est.hu
http://est.hu/cikk/91895/nehez_lesz_leallni_-_thirty_seconds_to_mars

- A legendás Bristolból jöttetek… Mit mesélnétek a városról valakinek, aki még sosem járt ott?

Adrian: Bristol egy nagyon király hely! Rengeteg mindent csinálhatsz, tele van lehetőségekkel. Igaz, hogy vidéken fekszik, mégis egy igazán komoly város, ahol zeneileg, és minden egyéb szempontból is pörög az élet. Politikailag is van bőven mozgolódás…

Geoff: Kifejezetten érdekes, komoly történelemmel rendelkező város, ami sajnos a rabszolgaságra épült egykor, ugyanis rengeteg afrikai rabszolgát hoztak be annak idején. Szóval furcsa hely, de nagyon jó tud lenni.

- Sokat változott Bristol a ’90-es évekhez képest?

Adrian: Igazából minden ugyanaz, az egyetlen dolog, ami változik, az maga a zene, hiszen folyton jönnek új bandák. Bristol mindig is rendkívül aktív város volt, mindenki foglalkozik mindenfélével. Rengeteg hely van, ahol játszhatsz, rengeteg a koncert. Talán még annál is jobb kicsit a helyzet most, mint amilyen régebben volt. Ez egy igazán pezsgő hely, amikor odaköltöztem először, mindenhonnan körülvett a zene, és remek volt érezni ezt a vibrálást.

Geoff: A közönség viszont nagyon kemény! De az angolok már csak ilyenek…

- Több mint tíz év telt el a második és a harmadik nagylemezetek megjelenése között. Változtak ez idő alatt a dalszerzési, stúdiózási szokásaitok? (Az 1997-es azonos című korong után 2008-ban tértek vissza a Third című anyaggal.)

Adrian: Nem, nem mondhatnám. Nem igazán változtattunk. Csupán szerettünk volna biztosak lenni abban, hogy egy olyan albumot készítünk, ami még mindig megállja a helyét, és semmiképp sem akartuk a korábbi lemezeinket ismételni.

- Mi a helyzet a negyedik nagylemezzel?

Geoff: Jövőre! A következő évben elkezdjük megírni…

- Hogyan kerültetek kapcsolatba az All Tomorrow’s Parties-zal? Idén ti lesztek az egyik általuk szervezett fesztivál, az I’ll Be Yuor Mirror kurátorai…

Adrian: Igazából éreztük, hogy ez egy jó dolog, amiben részt kell vennünk, Barry Hogannel, az All Tommorow’s Parties kitalálójával pedig mindig is jól kijöttük. Teljesen mások ezek a rendezvények, mint az egyéb fesztiválok, a koncepció pedig egyenesen briliáns: kiválasztod, hogy milyen bandákat szeretnél látni, ők pedig megszerzik neked azokat.

Geoff: Próbálunk odafigyelni, hogy kik pörögnek épp, kik játszanak, milyen bandák vannak alakulóban, Barry-re, az ATP szervezőjére pedig mindenki hallgat, és ő aztán igazán képben van! Mindig tudja, hogy melyik zenekarral mi van épp.

- Könnyen igent mondanak a bandák?

Adrian: Olyan zenekarokat választunk általában, akiket szeretünk, és ők is szeretnek minket, úgyhogy többnyire könnyen mondanak igent. A Godspeed You! Black Emperort mondjuk hosszú időbe telt leszervezni, mivel ők évekkel ezelőtt feloszlottak.

- Mennyiben más az a fesztivál, mint például ez, ahol most vagyunk?

Adrian: Nagyon más! Bár ott is különböző zenekarok lépnek fel, mégis mindenki egy világot képvisel, ugyanaz a hátterük. És a zenén kívül fontos szerepük van a filmeknek, a különböző ételeknek, gyakran kiállítások is vannak…

Geoff: Ami még nagyon fontos, hogy nincsenek direkt reklámok, nem állnak a fesztivál mögött nagy cégek, direkt elkerülik az ilyesmit. Valahogy mégis működni tud ezek nélkül is.

- Ti viszont adtátok már reklámhoz zenétek…

Geoff: Az réges-rég volt! Már egy jó ideje nem hagytuk, hogy a zenénket bármilyen reklámhoz is felhasználják.

Adrian: Talán ’94-95 körül lehetett az, még mielőtt rájöttünk volna, hogy mi is folyik itt…

est.hu

- Az előző albumod, a One Love óriási világsiker volt. Hasonló sikerre számítasz most is?

- Amikor azt az albumot készítettük, leginkább csak jól akartuk érezni magunkat. A résztvevők közül senki nem számított rá, hogy egy dance lemez ennyire sikeres lehet, ezért nem is éreztük magunkat nyomás alatt. Én a korábbi lemezeimmel, a saját világomban, európai dance zenészként sikeresnek számítottam, de nem hittem, hogy ennél van feljebb, hogy amit a barátaimmal szórakozásból csinálunk, az lesz az új pop Amerikában. Senki nem gondolta, hogy milliószám veszik majd a lemezt, hogy a dance meghatározó lehet. Talán csak az I Gotta Feeling és a Rock that Bodykészítése a Black Eyed Peas-zel volt komolyabb, egyrészt, mert ők már akkor nagy szám voltak, másrészt mert Will már akkor határozottan ezt a hangzást kereste. A többiek csak azért jöttek, hogy egy jót bulizzunk a stúdióban. Az új album készítése más volt: persze most is buliztunk, de mindenki tisztában volt vele, hogy amit készítünk, az nagyot szólhat, hogy a zenénk és a dance világsiker.

- Hol készült a lemez?

- A lemez valamivel több mint egy év alatt készült el, a nagy részét a saját új stúdiómban vettem fel, Ibizán. Annak a helynek különleges hangulata van, bármikor betoppanhat valaki, barátok és nagyszerű zenészek, mint will.i.am., Afrojack vagy Akon. Azt hiszem, Taio Cruzzal a Little Bad Girl is ott készült Ibizán. Ibiza a dance és a partizás Mekkája, önmagában az, hogy ott saját stúdióm lehet, óriási inspiráció!

- Mi más inspirálta még az új albumot?

- A legnagyobb inspirációt a klubok adják, a turnék, a partik és az emberek, mert ez az életem. Úgy érzem, fontos különbség köztem és más producerek közt, hogy én DJ-ként tesztelem a zenémet. Nappal írom a számokat, este lejátszom őket, figyelem a bulizók reakcióját, és jegyzetelek.

- Az electro és a hip-hop ma mainstream, bekapcsolod a rádiót, és mindenhol az szól. Hatással volt ez az új lemezre?

- Az, hogy a két évvel ezelőtti zeném lett Amerikában a meghatározó hang, arra ösztönöz, hogy még többet adjak bele a munkába, mert úgy érzem, felelősséggel tartozom. Nem akarom teljesen megváltoztatni a zenémet, de az emberek azért szerettek, mert más voltam, tehát most is újítanom kell. Ha Usher, Enrique Iglesias és Rihanna azt a hangzást követi, amit én hoztam két éve, akkor nekem valami újjal kell visszatérnem. Ez volt az új lemez kihívása: hogy tudjak egyszerre hű maradni magamhoz és nyújtani valami mást is.

- Hogyan találod meg a zenédben az egyensúlyt a mainstream és a régi rajongóidnak való megfelelés között?

- Ez az igazi kihívás a dance-ben, hogy egyszerre kell fejlődni és a gyökereidhez hűnek maradni. Meglehetősen önpusztító közösség vagyunk, ahol nem igazán jó dolog a siker, a hírnév. Ha valaki befut, szinte rögtön mentegetőzni kezd, és készít tíz nagyon underground lemezt, hogy megmutassa, nem adta ám el a lelkét. Én sosem így tekintettem a zenére. Mindig is azt akartam, hogy a dance ugyanolyan népszerű legyen, mint mondjuk a hip-hop, a rock vagy a pop. Át akartam lépni a kereteken, mert ezek ostoba szabályok, én jó zenét akarok csinálni, nem undergroundot vagy mainstreamet. Olyan zenét, amit a világ legjobb DJ-i játszanak, és a rádióból is az szól, olyan zenét, ami mindenhol összehozza az embereket. Dance zenét, amit hip-hop DJ-k játszanak és olyan rap-betétes számokat, amit house DJ-k is feltehetnek. Rengeteg tehetséges ember van, rengetegen dolgoztak velem ezen a lemezen, és én mindegyik szubkultúrából a legjobbat szeretném kihozni. Ezt próbálom elérni a zenémmel.

- Mit jelent számodra a siker, a karrier?

- A sikerben az a legjobb, hogy ajtókat nyit meg az ember előtt. Nekem a siker lehetőséget adott, hogy a legnagyszerűbb művészekkel dolgozzam együtt. Hogy olyan fesztiválokon lépjek föl, ahol a világ legnagyobb rock zenekarai játszanak. Az elmúlt egy évben szó szerint milliók előtt zenéltem, a legnagyobb fesztiválokon, saját önálló fellépéseken, stadionokban… az egész szinte hihetetlen. Beindult a karrierem, miközben a dance kultúra berobbant a világba, így most ez egy nagyon különleges pillanat az életemben. És azt hiszem, hogy minden DJ életében, hiszen a dance az egész világon hódít. Hihetetlen dolog, nagyszerű. És végtelenül hálás vagyok a rajongóimnak, a közösségnek, a közösségünknek. Több mint 18 millió ember követ a Facebookon, rengetegen a Twitteren, így közvetlenül tudunk szólni egymáshoz. Az internetnek köszönhetően a dance kultúra, ami korábban többnyire underground volt, és minden országban sajátos és egyedi, most egyszerre hatalmasra nőtt, és egyetlen közösséggé állt össze. Egy nagy, világra szóló család lettünk, ami már nem underground, és mégis egy közösség. És ezt imádom.

est.hu