A DEFENDER Müsor es rendezvényszervező iroda, március 5, 6 és 7én szervezi a jólismert magyarországi színművész – zenész házaspár, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra duett koncertturnéját. Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra visszatérnek Marosvásárhelyre, majd az esemény további állomásai Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy. A koncerten fellépik Buta Árpád Attila, marosvásárhelyi előadómüvész is, aki zongorakisérettel operett és musical darabokat ad majd elő. Az esemény emlékezetes úgy művészi, mint [...]
Még javában tart a dermesztő téli hideg, máris 17 állomásos turnéra indul a Depresszió és a Road, hogy együtt feledtessék minden koncertlátogatóval a fagyos hétköznapokat. A két rock ’n’ roll banda baráti kapcsolata nem új keletű, hiszen számtalan közös koncerten és turnén vannak túl, tehát a jó hangulat garantált. A Depresszió tavaly ősszel megkezdett „Vízválasztó” című [...]
Continue reading …2012. február 5-én tartotta a Mrs. Columbo zenekar első albumának lemezbemutató-koncertjét a Budapest Jazz Clubban. Bár az ismert közösségi oldalon sokan jelezték, hogy eljönnek, és a klub saját jegyfoglaló rendszerében is szép számmal gyűltek az előjegyzések, félő volt, hogy az időközben leesett hómennyiség és a cudar hideg otthon marasztalja az embereket. Ám szerencsére nem így [...]
Continue reading …Az Örs Vezér tere ÁRKÁD és a Music Channel második alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb street dance táncversenyét, Street Dance Battle néven. A táncversenyen indulók egyéni és csapat kategóriákban mérik össze tudásukat a szakértő zsűri előtt. Díjazás 300.000 Ft készpénz ! Az egész napos programsorozat részeként a látogatók a legjobb tánctanároktól tanulhatnak újabb koreográfiákat a napközbeni Respect Workshopokon, valamint a [...]
Continue reading …2011-ben nem fértek be a Gödörbe a magyar rajongók – idén a Barba Negra várja az időben jegyet váltókat A tavalyi éve egyik nagy visszatérője, a műfajteremtő kaliforniai zenekar idén is visszatér Magyarországra. A Kyuss LIVES! a nagy sikerű Pecsa-koncert után idén május 29-én a Barba Negra Music Clubba várja a stoner rock híveket. Jegyek már kaphatók! [...]
Continue reading …- Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király testvéreket, a nézők szavazatai Fábián Julit és Zoohackert juttatták tovább. Az első helyen a Gyurcsik Tibor által előadott Back In Place című dal (szerzők: Szabó Zé és Johnny K. Palmer) végzett, mögötte [...]
Continue reading …A R.E.M. Everybody Hurts című számát szavazták meg minden idők legdepressziósabb dalának egy brit közvélemény-kutatás résztvevői. A The Daily Telegraph online beszámolója szerint a felnőttek (fiatalok és az idősebb korosztályok) körében végzett felmérést David King színházi producer kezdeményezte, aki a zene hatását kutatja. A szavazatokból kibontakozó sorrend alapján a húsz szomorú dal toplistáját a feloszlását 30 év működés [...]
Continue reading …A zenekar dobosa nem hajlandó megalázó feltételek mellett résztvenni a tervezett turnéban és a lemezkészítésben sem Nemcsak Tomy Iommi rákbetegsége nehezíti a klasszikus felállásban idén visszatérő Black Sabbath munkáját, immár belső viszályok is lassítják a munkát. Bill Ward, az együttes dobosa kijelentette, hogy nem elégedett azzal a szerződéssel, amit felkínáltak számára, és amennyiben nem biztosítanak [...]
Continue reading …Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. „A Budapest Bár által felelevenített dalok általában nem filozófiai mélységekbe szántanak, legtöbbjük szerelemről, csókokról, csalódásról, reményről, vagy egy kedves hölgy szép szeméről szól. Garantáltan nem [...]
Continue reading …A diszkógömb sötétebbik oldalára száműzi a dubstep dzsinneket és egyéb kókler vágybeteljesítő kisiparosokat a Mantra Porno – a saját ördögi popkonyhájukban összemixelt aranyhaluk nem elég, hogy fülbe „mász”, de a három helyett eleve négy kívánságot teljesít. A tavaly 10. szülinapos, azaz komoly és felelősségteljes kiskorúvá érett zenekar eddig sem monoton és álmosító félmegoldásairól volt híres: [...]
Continue reading …